Húsvéti nyúl története

 


Ma már szinte minden, főleg gyerekes családban jelen van a húsvéti nyuszi, sokan vásárolnak is nyulakat erre az időszakra. A nyuszik nagyon aranyosak, igazán család barátok és nagyon sokan meg is őrzik őket, mint házi kedvenceket. Azonban szerintem kevesen vannak azok, akik tudják honnan is ered ez a szokás.



A húsvéti nyúl, vagy húsvéti nyuszi, a húsvét ünnephez kötődő figura, a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része: a gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor titokban, mint a Mikulás, ajándékot hoz nekik.

Tipikusan nyugat-európai hagyomány, azonban a kontinens keleti felében, Magyarországon is régi tradíció. Magyarországon és többek közt az Amerikai Egyesült Államokban általánosan ismert hagyomány a húsvéti fészek készítése az ajándék és a húsvéti tojások számára. A húsvéti nyúl egyes források szerint a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. Néhány forrás szerint egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkor jelképei közé. Egyes német területeken ugyanis gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak az emberek, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúl németül pedig Hase.
Franciaországban és Belgiumban a tojásokat nem a húsvéti nyúlhoz kötik, hanem azt mondják: a húsvéti harangok pottyantják le őket.

A keresztény kultúrkörben elterjedt szokás a húsvéti nyulat ábrázoló képeslapok küldése. Húsvét előtt az áruházakban slágertermék a színesbe csomagolt csokoládé nyúl és tojás és a plüssnyulak.
Magyar nyelvterületen a húsvéti locsolóversek gyakori szereplője.

  -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



 VegyÉL részt a felmérések kiválasztásában és gyűjts készpénzt. Ahhoz, hogy könnyen és gyorsan pénzt kereshess, válasszD ki a felmérést, válaszolj  a kérdésekre, és jóváírják a megadott összeget Minden órában és minden nap új felmérések és újdonságok kerülnek hozzáadásra!

Csatlakozz Te is a véleményformálók közösségéhez!

Szeretnél befolyásolni termékek és szolgáltatások jövőjét? Kíváncsi vagy, hogyan alakíthatod a holnap piacát? Akkor itt a helyed nálunk>>>>!



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



A fészekrakás valószínűleg abból vezethető le, hogy a nyugati kultúrákban ábrázolt nyúl általában a Lepus fajhoz tartozik, amely abban különbözik más nyúlfajoktól, hogy nem üregben él, hanem fészket rak, kicsinyei nyitott szemmel születnek, teste nagyobb és füle hosszabb.
A tojás, ahogy a nyúl is, már az ókor óta termékenységi szimbólumok: mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszi napforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket.
A hagyomány szerint, a jó gyerekeket a Mágikus Nyuszi, az Oschter Haws egy csokoládétojásokkal teli kosárral ajándékozza meg. Egy régebbi történet szerint pedig, egy asszony, aki nagyon szerette a gyerekeket, színes tojásokkal teli kosarakat rejtett el oly módon, hogy azt a gyerekek hamar megtalálják.
A Húsvét szimbólumai, ahogyan mindannyian tudjuk a nyuszi és a piros tojás, amelyeket még a kereszténység előtti korszakból vettük át. Valójában ezek a szimbólumok nem állnak szoros összefüggésben Jézus halálával és feltámadásával; ők csak a tavasz jövetelét, valamint a növényzet és a termékenység megjelenését hirdetik.

Egy régi legenda szerint Eostre istennő a téli időszakban egy sebzett madarat talált egy mezőn.
Hogy megmentse a haláltól, átváltoztatta nyuszivá, ám ez megőrizte tojásrakó képességét. Köszönetképpen a nyuszi kidíszítette a tojásokat, és az istennőnek ajándékozta.”
A nyuszi sok kultúrában számít különleges állatnak, sokan úgy tartják, hogy a nyúl az istenségek szóvivője is. Kínai hagyományok szerint a nyuszi a Holdon él, és a rizs őrlésével foglalatoskodik, így gondolva az emberek jóllétére.
A nyúl a keresztény hit elterjedésével sem vesztett fontosságából, sok történet szerint az új élet keletkezéséhez köthető szaporasága miatt.

A nyuszikból évente mintegy 90 millió kerül az emberek kosarába, a csokitojásokkal együtt pedig a legkelendőbb finomságnak számítanak ebben az időszakban. A nagyobb bevásárlóközpontok a vásárlók csalogatására a húsvéti ünnepek alatt általában nyuszi-simogatókat létesítenek, a gyerekek legnagyobb örömére.
Forrás:delina.hu

Szép áldott ünnepet mindenkinek :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések