Tíz évvel ezelőtt ha valaki alkalmazásfejlesztő,
Uber-sofőr vagy személyi robotasszisztens-programozó akart lenni, jó
eséllyel kiröhögték, hiszen ez mind még csak a sci-fiben létezett. A
technológia fejlődésével azonban könnyen lehet, hogy a mostani
kényelmes, megszokott munkáink eltűnnek a süllyesztőben, hogy teret
adjanak a munkák új generációjának. Milyen állásom lesz 2030-ban? A
Future Works Fesztiválon erre is választ kaptunk.
Ma gyakorlatilag két ipari forradalom határán éljük a
mindennapjainkat: a robotok és a számítógépek vezette harmadik lassan
már a múlté lesz, miközben a teljesen automatizált, mesterséges
intelligencia és hálózatba kötött eszközök vezérelte
negyedik ipari forradalom már vadul dörömböl az ajtónkon.
Ezúttal azonban nem csak a "kékgalléros" munkásosztálynak kell
tartania attól, hogy a gyártósor elveszi a munkáját, a mesterséges
intelligencia ugyanis már a "fehérgalléros", tudásbázisú munkákra is
hatással lehet, véli Dr. Juhos Andrea, a Lee Hecht Harrison Hungary
Career Consultants Kft. ügyvezető partnere. Ne legyenek illúzióink: a
trendek már most, a jelenben velünk élnek, a technológiai fejlődés pedig
számos munkaterületet alakít át, vagy tesz teljesen fölöslegessé.
Vesszen az ember, éljen a gép?
Az önjáró autók fejlesztésével a legveszélyesebb tényezőt szűrhetjük
ki a közlekedésből, ezek pedig mi magunk vagyunk: a közlekedési
balesetek 95 százalékát ugyanis emberi mulasztás, figyelmetlenség
okozza. Bár az önvezető autók még gyerekcipőben járnak, és vannak elég
durva, akár halálos kimenetelű balesetek is, hosszú távon egy
rendezettebb, gyakorlatilag balesetmentes közlekedést tesznek majd
lehetővé. Ezzel azonban a
mentősök, balesetisek, sürgősségi orvosok
esnek el munkától, bár ez talán még a szerencsésebb eset, ha közben
senkinek sem kell élet és halál között lebegnie. Az önvezető autók
emellett a
fuvarozóktól, sofőröktől is elveszik a munkát - ez csak Amerikában a dolgozó férfi lakosság 10 százalékát hagyná állás nélkül, fűzte hozzá Juhos.
A dróngyártás nem csak a
katonaság életében hozott gyökeres
változást (egy távolról vezérelhető, tűpontos eszköz itt is fölöslegessé
tesz néhány embert), hanem a kiszállításban,
futárszolgálatoknál is. Ahogy arról már korábban írtunk, ma már az
Amazon is használja őket házhozszállításra, emellett a UPS is kínál már drónos csomagkiszállítást, a Dominos pedig a
pizzafutároktól venné el a kenyeret drónok alkalmazásával - ők ugyanis biztos nem kerülnek forgalmi dugóba.
Talán az iparban a leglátványosabb ez az átalakulás. Juhos Andrea
anekdotájával élve 2050-ben két élőlény lesz mindössze a gyárakban: egy
ember és egy kutya. Az ember azért, hogy enni adjon a kutyának, a kutya
meg azért, hogy megmorogja az embert, ha a gyártósorhoz akarna nyúlni.
Elon Musk korábban már jelezte, hogy teljesen automatizált gyárakban
készíttetné a Tesla új modelljeit, az ember ugyanis csak "
hátráltató tényező". Ez a klasszikus értelemben a gyári munkásokat szorítaná még kijjebb a gyárakból.
A mesterséges intelligencia miatt eltűnhet egy sor másik, kommunikáció alapú állás: Alexa és Siri kiváltja a
titkárnőket, személyi asszisztenseket, sőt, akár a
HR-eseket és a
munkaerő-közvetítőket
is. Emellett specializált AI-kat találunk Japán első robot-bróker
cégénél, ahogy a Bank of Amerikánál is rengeteg algoritmus dolgozik a
pénzügyi szektorban ember helyett. Ezek ugyanis a másodperc töredéke
alatt képesek rendkívül bonyolult számításokat átlátni, elvégezni és
döntést hozni.
A legnagyobb meglepetést az orvostudományban látjuk, bár itt inkább
egymás mellett fog élni ember és gép: a sebészrobotok segítségével
pontosabb, precízebb beavatkozásokat lehet végezni, ezeknek ugyanis nem
"remeg a keze", miközben őket távolról egy szakképzett specialista
irányítja robotkarok segítségével. Ilyet tud ma a Da Vinci sebészrobot
is, ebből jelenleg egy operál Magyarországon. Emellett a szakápolók,
idősgondozók munkája is könnyen robotok kezébe kerülhet, mint amilyen
például Pepper vagy Nao. A diagnosztizálásban is áttörést hoznak a
gépek: ma az IBM mesterséges intelligenciája egyetlen nap alatt 200 ezer
ember radiológiai elemzését tudja elvégezni, pontosabban, mint egy
radiológus. A gépek segítségével így az orvostudomány nyeri a legtöbbet.
Állások, amik biztos megszűnnek 2030-ra
A jelenlegi állás szerint biztosan nem lesznek:
- pincérek, kiszolgálók, séfek
- futárok, fuvarozók, sofőrök
- takarítónők (ha elterjednek a robotporszívók)
- telemarketingesek
- adóbevallást készítők, könyvelők
- pénzügyi tanácsadók, biztosítók
- bolti eladók, árufeltöltők
- sportbírók
|
Üdvözlégy digitális Krisztus?
Az tehát már biztos, hogy a nehéz, fizikai, illetve az unalmas,
monoton és az analitikus munkákhoz kötődő állások biztosan eltűnnek 15
éven belül, pusztán az emberi hiányosságokból adódóan: ezeket ugyanis
pontosabban, hatékonyabban és gyorsabban végzik el a gépek. Emellett
biztosan búcsút inthetünk majd a
rendkívül veszélyes
állásoknak is. Ugyanakkor a gépek és szoftverek fejlesztése rengeteg új
állást hoz, így a mesterséges intelligencia és robotok fejlesztésében
(bármilyen STEM-terület), valamint a kreativitást és a szociális
kapcsolatot igénylő munkákból továbbra sem tudnak kigolyózni minket a
gépek - igaz, bizonyos szociális területeken már vannak erre
kísérletek.
Így egészen biztosan lesz állása a jövőben is:
- a szoftverfejlesztőknek
- építészeknek, mérnököknek
- ipari formatervezőknek
- fogorvosoknak, állatorvosoknak
- íróknak, zenészeknek, költőknek, művészeknek
- pszichológusoknak és párterapeutáknak
- csontkovácsoknak és gyógytornászoknak
- valamint a papoknak, rabbiknak és imámoknak is.
 |
(Fotó: 123rf.com) |
Dr. Juhos Andrea azt tanácsolja így a fiataloknak és a leendő
szülőknek, hogy ilyen irányban gondolkodjanak, ha a jövőben is biztos
állást szeretnének maguknak. A technológiai fejlődéssel nehéz lépést
tartani, így fontos, hogy az ember a kíváncsisága mellett képes legyen
komplex problémákat megoldani, kritikusan gondolkodni, kreatívnak lenni
és másokkal együttműködni. Fontos továbbá a folyamatos önképzés - ha az
ember nem tud hetente legalább öt órát rászánni saját maga
továbbképzésére, akkor biztosan nem lesz hosszú életű karrierje, fűzte
hozzá a szakértő. Ezt a módszert egyébként Barack Obama mellett Bill
Gates, Oprah Winfrey és Elon Musk is népszerűsíti.
Te hogyan készülsz fel a világra, ami még nem is létezik?A
technológia korábban soha nem látott tempóban fejlődik napjainkban,
ehhez azonban nagyon nehezen tudunk alkalmazkodni. A fejlődés ugyanis
átformálja az otthoni és a munkahelyi életünket is, a különböző
szociális és gazdasági problémák megoldása azonban újabb és újabb
kérdéseket vet fel. A mostani óvodások 65 százaléka olyan munkakörökben
fog dolgozni, ami jelenleg még nem is létezik. Hogyan készítsük fel
őket, és magunkat, erre az új világra? Hogyan alakul át a munkaerőpiac?
Balkó Rita, 2017. május 17., 20:20