A következő címkéjű bejegyzések mutatása: proffession. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: proffession. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. máj. 27.

kétmillió pályaelhagyó van Magyarországon

 Tízből négy ember már legalább egyszer váltott szakmát és helyezkedett el más területen, ráadásul különböző okokból minden tizedik munkavállaló most is ezt tervezi.

A Profession.hu ezer munkavállaló megkérdezésével mérte fel a hazai munkaerőpiac mobilitását és az állás-, valamint pályaváltások gyakoriságát. A motivációk és az okok különbözőek, de meglepően sokan váltottak már területet, és továbbra is sokan terveznek továbblépni.

A legtöbb pályaváltó (35 százalék) két–öt évvel ezelőtt választott új területet magának – ebben az időszakban komoly szerepet játszottak a koronavírus-járvány miatti munkaerőpiaci átrendeződések is. Az elmúlt egy évben a korábban pályaváltók 25 százaléka, öt–tíz évvel ezelőtt húsz százaléka, tíz évnél régebben pedig 22 százaléka váltott pályát.

Míg a pályaelhagyók negyede tervezi a visszatérést, háromnegyedük biztos benne, hogy többé nem fog visszatérni előző szakmájához.

A kutatásból kiderült, hogy átlagosan egy–öt évet dolgoztak korábbi szakmájukban a váltást megelőzően, 18 százalékuk azonban bő tíz év után döntött úgy, hogy otthagyja az eredeti vagy korábbi területét.

A munkavállalók közel harmada sosem gondolt a pályaváltására

A kutatásban részt vevők kevesebb mint harmada volt az, aki még sosem gondolkodott azon, hogy pályát vált – ez leginkább az alapfokú végzettségűekre és a 60–65 évesekre jellemző. Körükben felülreprezentáltak azok a 30–39 évesek, akik 11–20 éve léptek be a munkaerőpiacra, valamint az 50–59 évesek.
-----------------------------
a cikk folytatódik a hirdetés után

10% kuponkedvezmény az első vásárlásra - Okositomazotthonom.hu
A kupon beváltásával 10% kedvezményt adunk termékeinkre minden új vásárlónknak az első vásárlás alkalmával.
TTV2022TTR
A kupon egy alkalommal, az 1. vásárlás során váltható be!

------------------------------

A többség (36 százalék) azonban már legalább egyszer módosított a pályáján. Ez leginkább a jelenleg szabadúszóként dolgozókra jellemző, valamint a 29 év alattiakra.

Azoknak, akik már elhagyták korábbi szakterületüket:

  • közel fele a jobb fizetésért hozta meg ezt a döntést;
  • 29 százalék az izgalmasabb feladatok reményében;
  • ugyanennyien a munkahelyi kiégés miatt;
  • amit sorrendben az új képzettség megszerzése miatti történt pályaváltás követ (19 százalék);
  • 17 százalék azok aránya, akiknek valamilyen okból megszűnt a munkahelyük, és nem találtak munkát az eredeti szakmájukban;
  • közel ennyien vannak azok, akiknek ellehetetlenültek a munkavégzéshez szükséges feltételeik, vagy a koronavírus-járvány miatt megszűnt az állásuk, leállt a szektor, ahol addig dolgoztak;
  • a munkavállalók öt százaléka azért módosított pályát, mert elavuló területen vagy elavuló technológiával dolgozott, a munkakör automatizációja miatt pedig négy százalékuk volt kénytelen váltani.

Munkahelyváltás szakterületen belül

Az állásváltás alapvetően kisebb kihívást jelent a pályaváltáshoz képest, hiszen az eredeti szakmán belül maradva a munkavállalónak jó eséllyel nincs szüksége különösebb szakmai átképzésre.

Az emberek fele azonban úgy látja, hogy az állásváltás is jelentős megterheléssel jár, amelynek ellenére tízből négy válaszadó szerint megéri, mert jobb lehetőséget biztosíthat a magasabb fizetés vagy egy jobb pozíció megszerzésére.

Állásváltást leginkább ösztönző tényezők:

  • a magasabb bér,
  • a jó csapat,
  • az idő- és térbeli rugalmasság.
  • A fizetéssel mint tényezővel nem számolva szinte minden második dolgozó, illetve álláskereső elsősorban egy jobb állás reményében váltana, ahol számára megfelelőbb a munka vagy jobban érzi magát.
  • Negyedük az esetleges váltás okaként a megbízhatóbb munkahelyet jelölte meg vágyott célként, illetve egy jobb helyen lévő vállalatot.

Hányszor váltunk állást életünk során?

Önmagában nem a kor, lakóhely vagy végzettség, hanem leginkább az adott időszakra jellemző munkaerőpiaci helyzet és a munkavállaló preferenciái határozzák meg a munkahelyváltást. Egy átlagos 18–29 év közötti munkavállaló 3,6 munkahelyen dolgozott eddig karrierje során, míg a 30–39 évesek 4,2, a 40–49 évesek pedig öt munkahelyen; a 60–65 év közöttiek esetében sem emelkedik ez a szám öt fölé.

Átlagosan 11 év a leghosszabb idő, amit egy ember egy helyen tölt, azonban a dolgozó emberek közel negyedével előfordult már, hogy maximum vagy kevesebb mint egy hónapot töltött egy vállalatnál.

Az életkorral és a magasabb iskolai végzettséggel egyenes arányosban nő az egy munkahelyen letöltött idő hossza. Egy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállaló átlagosan negyven százalékkal tovább marad egy munkahelyen, mint az, aki alapfokú végzettséggel rendelkezik.

Hol keresünk új munkahelyet?

A váltásban gondolkodók többsége álláskereső portálokon néz utána az új lehetőségeknek, e csatornát a Facebook, majd az ismerősi kör követi (utóbbi volt két évvel ezelőttig a legfőbb hírforrás, azonban mostanra az állásportálok és már a Facebook is megelőzte).

A jelenlegi munkaerőpiacon a vállalatok számára kifejezetten fontos, hogy optimalizálják a toborzási folyamatukat a hatékony felvétel érdekében.

A potenciális jelöltek megtalálása érdekében az aktív munkakeresők mellett a passzív, de potenciális jelöltek, azaz a pályaváltók megszólítására is érdemes figyelmet fordítani, ami többek között a megfelelő álláshirdetéssel is megvalósítható.

Munkaadóként nagy előnyt jelenthet, ha feltüntetjük a meghirdetett pozícióért járó munkabért: tízből nyolc munkavállaló jelölte meg ezt mint az álláshirdetés legfontosabb tartalmi elemét. A kínált bér fizetési sávban is feltüntethető, nem szükséges egy konkrét összeget meghatározni. A fizetés mellett a szellemi munkát végzők körében a munkakör, míg a szak-, betanított és fizikai munkát igénylő területeken a munkarend pontos leírása számít még kiemelten fontosnak

– tanácsolja Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR-igazgatója.

A kutatás online adatfelvétellel készült, önkitöltős kérdőív formájában egy ezerfős mintán, amely reprezentatív a 18–65 éves internetezőkre, nemre, korra, iskolai végzettségre, településtípusra és régióra 2021 őszén.

2014. dec. 15.

A fejlődés regénye


"A siker nem mérhető dolog, nem olyasvalami,
amit magunkra ölthetünk, vagy amit
bekeretezve a falra akaszthatunk.
A siker az a mély meggyőződés, hogy azzá váltunk,
akivé válnunk kellett; igazi önmagunkká
."
George Sheehan


Lyuk az úton

1. fejezet

Sétálok az utcán.
Nagy lyuk van előttem a járdán. Beleesek.
Áldozat vagyok. NEM az én hibám, hogy beleestem.
Egy örökkévalóságnak tűnik, amíg ki tudok kecmeregni.

2. fejezet

Sétálok az utcán.
Nagy lyuk van előttem a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám. Megint beleesek.
El sem akarom hinni, hogy újra megtörtént.
MOST SEM az én hibám.
Hosszú idő, amíg megint kimászom.

3. fejezet

Sétálok az utcán.
Nagy lyuk van előttem a járdán.
Látom, hogy ott van, mégis beleesek.
Szokásommá vált a beleesés.
De a szemem nyitva. Tudom, hol vagyok.
Az ÉN hibám volt. Gyorsan kiugrok.

4. fejezet

Sétálok az utcán.
Nagy lyuk van előttem a járdán.
Kikerülöm.

5. fejezet Sétálok egy másik utcán.


"Nincs egyetlen pillanat sem az életedben, amikor ne lenne meg mindened, ami a boldogsághoz szükséges. Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Boldogtalanságodnak az az oka, hogy arra figyelsz, amid nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanál, amid éppen most van."

Anthony de Mello






 

Elsőként fontos, hogy ne ess kétségbe, mert beleragadsz abba az energiába és az csak mélyebbre húz.
Naponta hallgass pozitív megerősítéseket.
Még jobb, ha le is írod őket.
Ahelyett, hogy állást keresnél, olyan tevékenységet keress magadnak, amit élvezel, szívesen csinálsz és meg is fizetik neked.
Ennek érdekében gondolatodban mindig az legyen, hogy mivel segíthetek másoknak.
Ragadj meg minden kínálkozó lehetőséget, hogy pénzt kereshess.
Ne válogass és ne félj kimozdulni a megszokott környezetedből.
Pár tipp, küldhetsz leveleket, e-maileket, használhatod a közösségi oldalakat, vagy egyéb ingyenes hírdetési oldalakat, ahol megoszthatod mással tevékenységedet.
Képezd át magad, ne félj az újtól.
Használd a „Célok kitűzése és elérése” hírlevélben leírtakat.

Lehet, hogy az jár a fejedben, hogy fontosabb a pénz keresete, mint az, hogy jól érezd magad, miközben dolgozol.
De vedd figyelembe, hogy ha csak arra koncentrálsz, hogy pénzt keress, az hosszú távon azt az energiát vonzza feléd, amiből éppen, hogy csak meg tudjsz élni, kapcsolataid romlanak, kedvetlenné válsz, ami később kihat egész életedre és ez a küzdelem végül testi problémákban nyilvánul meg.

Fontos, hogy ne ülj otthon, hanem folyamatosan mozgásban legyél, mert így a körülötted lévő energiák is be fognak indulni akaratodnak megfelelően.



2013. okt. 19.

Fejér megyei munkaajánlatok

állás ajánlatok Fejér megyéből
https://www.facebook.com/fejer.megye.allaskereso?fref=ts


.http://allas-kereso.com/szekesfehervar



győr-sopron megye állásajánlatai



2013. okt. 13.

Így találhat Rád több munkáltató

„Mit szeret a pénz? A gyorsaságot.
Ez az a titok, amit kevesen tudnak a pénzről.
A pénz azokhoz tart, akik gyorsan cselekszenek.
Ha gondolkodsz, elmélkedsz, megkérdőjelezel, kételkedsz,
tervezel, találkozót szervezel, megvitatsz vagy bármi más
módon bebetonozod magad, a pénz a soron következő
emberhez ugrik.”

Joe Vitale
 
 .. hadd hívjam fel a figyelmedet egy
lényeges dologra.
Az internetes álláskeresés során nem csak az a fontos, hogy Te hogyan tudsz
keresni a közösségi oldalakon. Hanem az is, hogy Téged megtalálnak-e azok a
munkáltatók és személyzetisek, akik az interneten keresnek új munkatársak után.
Kicsit ahhoz hasonlítható ez a dolog, mint amikor vállalatok versengenek
azért, hogy a Google kereső találati listájának az elején jelenjenek meg.

Ez a keresőoptimalizálás

A cégek ezt a tevékenységet hívják keresőoptimalizálásnak, és Neked is
valami hasonlóra kell törekedned.
Annyi különbséggel, hogy Neked álláskeresőként az internetes közösségi
oldalak és állásportálok találati listáján kell elöl szerepelned, amikor olyan
pozícióra keresnek embert személyzetisek, mint amiben el akarsz helyezkedni.
Kulcsfontosságú, hogy ha például a LinkedIn közösségi oldalon rákeres
egy személyzetis mondjuk a 'kontroller' kulcsszóra, akkor az az álláskereső,
aki ilyen tapasztalattal rendelkezik, elöl jelenjen meg a találati listán.

De nemcsak erről van szó...

Mert amikor egy állásportál adatbázisába regisztrálsz, és feltöltöd az
önéletrajzodat, akkor is pontosan erre lenne szükség. Hogy Rád találjanak
a cégek, akik hozzáférést vásárolnak az állásportálok önéletrajz adatbázisához,
és ott keresnek jelöltek után. Ehhez szintén arra van szükség, hogy a
keresési találatok listáján viszonylag előkelő helyen dobja ki a rendszer
a Te adatlapodat.



Hiszen csak így fognak Rád találni, hogy állásinterjúra hívjanak.
Ezt elérni azonban nem is olyan egyszerű.

gerillaoneletrajz.hu

Heves megyei munkaajánlatok

„A világ, amit teremtettünk, a gondolkodásunk
eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül.

(Albert Einstein)


---

2013. okt. 10.

A telefonos interjú sikere


"Egyetlen ostoba kérdés létezik: az, amit az ember elmulaszt feltenni."
(Stephen King)


Hogyan legyen sikeres a telefonos interjú?

A telefonos interjú segítséget jelenthet az interjúztató számára abban, hogy az önéletrajz mögé lásson, és némi képe legyen az állásra pályázóról. Fontos tehát, hogy az előszűréseket és a telefonos interjúkat is ugyanolyan komolysággal kezeljék az állásra jelentkezők, mint a személyes találkozást. Itt persze nincs akkora szerepe a külső megjelenésnek, azonban az asszertív szemlélet mindkét esetben elősegítheti a sikeres kommunikációt a minket kérdezővel.

A telefonos interjú ne legyen alsóbbrendű!Készülj úgy, mint egy személyes találkozóra!

Készülj és gyakorolj telefonos állásinterjú előtt. Szánj annyi időt a felkészülésre, mintha személyesen találkoznál leendő munkáltatóval vagy az interjúztatóval. Végezz kutatómunkát a vállalattal kapcsolatban. Fogalmaz meg magadban, hogy hogyan tudnnál a cég sikeréhez hozzájárulni.

Használd ki az előnyeit, hiszen erre az interjúra szinte még jobban fel lehet készülni, mintha szemtől szemben ülnél az interjút tartó cég embereivel, puskázhatsz mivel az össze gyűjtött információk ott lehetnek előtted és felvehetd  a fonalat, ha menet közben leblokkolsz.
A telefonos interjú előnyt nyújthat azoknak, akik hajlamosak izgulni egy-egy interjú alkalmával.
Itt nem vizslatnak kérdező tekintetek. Végezetül állíts össze egy listát azokból a kérdésekből, amit szívesen feltennél, ha alkalom adódna rá.


Ne beszélj túl sokat! - A kevesebb néha több

Az állásinterjú kapcsán jusson eszünkbe, hogy két fülünk van és egy szánk, tehát az interjú nagy részében hallgassunk figyelmesen, és amikor kérdeznek, válaszoljuk meg a kérdéseket. A legjobban sikerült interjúkon általában az interjúztatók beszélnek. Jelöltként a kérdések megválaszolása mellett igyekezz kideríteni, hogy milyen munkaerőt keresnek az adott pozícióra. Ezzel az információval lehetsz a legjobb jelölt az állásra.

Az ördög a részletekben rejlik                                                                                      

Előfordulhat, hogy az interjúztató egy másik városban vagy esetleg egy másik időzónában helyezkedik el, ezért vegyük figyelembe az interjú megbeszélésénél, hogy mindenkinek megfelelő-e az időpont. Ha esetleg külföldi munkaadóval egyeztetsz, győződj meg róla, hogy nem értettétek félre egymást, az időpontot illetően.
Kérd el az interjúztató telefonszámát (vonalas és mobil számát egyaránt), hogy te is fel tudd venni a kapcsolatot, amennyiben szükséges lenne. Menj biztosra, ne ezen múljon, hogy nem éri el a munkaadót!



Mutasd ki lelkesedésed és érdeklődésed a pozíció iránt!

Általában a telefonos állásinterjú célja az, hogy személyesen is meg akarjon ismerkedni egymással a két fél. Éppen ezért, ha a munkaadó felkeltette az érdeklődésed, mutass elhivatottságot és lelkesedést a munka iránt. Az interjú végeztével legyél érdeklődő, kérdezze meg, hogy mi lesz a következő lépés, mikor számíthatsz visszajelzésre.

Higgy magadban! Ne abból indulj ki, hogy hibázni fogsz!

Tegyél meg minél többet a lelki nyugalma dérdekében egy csendes, szeparált helyet keress az interjú idejére. Amennyiben lehetséges, vonalas telefonon intézd a hívást, mivel a mobil telefonokkal sokkal több kellemetlenség adódhat.
Távolítson el minden zavaró tényezőt arról a helyről, ahol az interjú idején tartózkodsz majd, hogy minél kevesebb dolog vonja el a figyelmet a beszélgetésről. Öltözz fel úgy, mintha egy személyes állásinterjúra mennél, hogy ezzel is fel tudjad venni a szituáció hangulatát. Mosolyogj – mert azt a vonal másik végén lévő interjúztató is érezni fogja a hangod kisugárzásából – és legyél lelkes.
Válasssz olyan testhelyzetet, mely az eseményhez méltó, ne fogd vissza a non-verbális kommunikációt sem, mert bár az interjúztató nem fogja látni a gesztikulációt, de a beszéd hevületéből érezni fogja a lelkesedést.


Végezetül, higgy magadan, hogy TE VAGY a legmegfelelőbb jelölt az állásra. Ha nem bízunk saját magunkban, senki más sem fog. Legyél felkészült, legyen önbizalmad, feltételezzed, hogy sikerrel fogsz járni, ez a pár apróság lehet a telefonos interjú kulcsa!

2013. okt. 9.

Jász-nagykun-Szolnok megye munkaajálatai






2013. okt. 6.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaajánlatai

Nyíregyháza és a megye állásajánlatai:


---------------

Szombathely és Vas megye munkaajánlatai


--------


Szombathely és környéke munka ajánlatai
--
még vasárnapig vár rád az állásbörze az otthonod kényelméből
http://szebbelet-szebbelet.blogspot.com/2013/09/virtualis-allasborze.html

2013. okt. 2.

Mire figyeljen, aki munkát keres?




Az önéletrajzok, a kapcsolódó interjúk és az állásbörzéken történő tanácsadás, a vállalatok visszajelzései alapján az a trend rajzolódik ki, hogy a cégek a megfelelő képzettség mellett elsősorban a motivált, csapatjátékos, pozitív személyiségeket keresik. Aki mindezt képes az önéletrajzában és egy állásinterjú során megjeleníteni, annak jó esélye van az álláskeresés során.
Az egyes állások betöltésének feltétele a megfelelő végzettség és bizonyos képzettségek  megléte.
Az angol nyelv-tudás vagy a megfelelő számítástechnikai ismeretek hiánya a legtöbb állásnál önmagában is kizáró tényező. Mégis, pusztán a végzettség és a megfelelő képzettség nem garancia egy állás elnyerésére.
A cégek egyre kevésbé pusztán szakembereket toboroznak, hanem olyan munkatársakat keresnek, akik képesek csapatban dolgozni, másokkal együttműködni, motiváltak, vágynak a sikerre és teljesíteni akarnak.

Hiába jó mérnök valaki, ha nem tudja magát megértetni a tervezőtársaival, a kivitelezővel, a megbízóval vagy a főnökével, akkor munkája nem lesz eredményes.
A cégek már az állásinterjúnál is keresik a motiváltság jegyeit. Egyik biztos jel például az, ha a jelölt az állásinterjú előtt felkészül az adott cégből, és az interjúra már úgy érkezik, hogy tudja, hogy az mivel foglalkozik, mik a legfrissebb hírek róla. A felkészülés nem kerül többe egy félóránál, mégis busásan megtérül. Pozitív hozzáállással akár az önéletrajzban lévő kisebb gyengeségeket is lehet ellensúlyozni. Ugyanígy a sztenderd interjúkérdésekre fel lehet készülni és előre végiggondolni, mit is válaszolunk ezekre. Pusztán arra van szükség, hogy a munkáltató fejével tudjunk gondolkodni” - mondta Dobár Attila, a JobGroup ügyvezető igazgatója.
Az előzetes felkészülés és rátermettség mellé kellő rugalmasság is kell hogy párosuljon. Különösen a 10-15 éve már dolgozó jelöltek esetében igaz, hogy ha nem készek a változásra, nem fognak tudni előrébb lépni. Ha valaki karriert akar váltani, például feladja a vállalkozását és alkalmazottként akar elhelyezkedni, vagy új területen akar munkát vállalni, mentálisan is fel kell magát készítenie arra, hogy ezentúl sok minden másként lesz. Új készségeket kell megtanulni, adott esetben másik városba kell költöznie, presztízs vagy jövedelem szempontjából is kompromisszumot kell kötnie. Enélkül ugyanis nem fog tudni versenyezni a hasonló úton már régebb óta haladókkal.


Az önéletrajz rendszeres frissítése azzal az előnnyel is jár, hogy a rendszeresen frissített CV-k a különböző adatbázisokban és keresőprogramokban mindig előrébb kerülnek. Ha egy önéletrajzzal hónapokig nem történik semmi, akkor az már csak a keresőprogramok  és állásportálok sokadik oldalán jelenik meg, odáig pedig már nem nagyon lapoznak a munkatársat kereső cégek.


Karriertanácsadóként és munkaerőközvetítőként is azt mondom, aki munkát akar találni, annak nincs mire várnia. Minél több csatornát, minél több eszközt érdemes használni. Aki tényleg elszánt, az képezze magát, legyen nyitott a lehetőségekre, foglalkozzon az önéletrajzával, készüljön az interjúkra, építse magát a közösségi médiában és keresse a kapcsolatokat. Ha mindehhez kellő rugalmasság is társul, akkor belátható időn belül el fog tudni helyezkedni” - mondta Dobár Attila, a JobGroup ügyvezető igazgatója.
Minél több körből áll a felvételi folyamat, annál nagyobb professzionalizmus jellemzi a céget - mondták el Hadas-Hajdu Helga és Csikós-Nagy Katalin, a HR-Evolution munkatársai a HVG Állásbörzén tartott előadásukon.

Hadas-Hajdu Helga és Csikós-Nagy Kat
alin, a HR-Evolution munkatársai szerint mind a munkáltatónak, mind az álláskeresőnek jobb, ha minél inkább objektívabb elemek alapján választják ki az új munkatársakat. Az objektivitást, professzionalizmust pedig arról lehet a leginkább megismerni, hogy több körből, tesztből áll a kiválasztási, felvételi folyamat - mondták el előadásukban a HVG Állásbörzén.

Mit kell tenniük az álláskeresőknek?

A kiválasztási folyamat során az egyik legfontosabb, amivel tisztában kell lenniük az álláskeresőknek, az az önismeret. Tudja-e az álláskereső azt a képet nyújtani, amit elvárnak tőle? És ebben a képben jól is érzi magát? Tisztában kell lenni a rövidebb és a hosszabb távú célokkal is. Tegye fel magának a kérdést: mi van önben? Mire képes? Ezeket mindenképp tudnia kell ahhoz, hogy megfelelően képviselhesse magát. Ha hisz magában, akkor hiteles lesz, és a másik fél is el fogja hinni magáról a képet, amit mutat.

A szakértők ezen felül azt tanácsolják, hogy ne adja be minden egyes üres pozícióra az álláskereső az önéletrajzát, ugyanazzal a sablonos CV-vel ugyanis kisebbek az esélyei, a sok visszautasítás pedig kudarcélményhez vezet, ami lelkileg is megnehezítheti a sikeres állásszerzést.

Ráadásul érdemes némi piacismerettel is rendelkezni, mire van éppen igény? Ehhez érdemes informálódni, például tanácsadóktól, vagy a piaci szegmensben megjelenő szakemberektől. És hogy hogyan? Ideális mód ezekre például az állásbörzék, a kül netes fórumok, szakmai előadások, vagy éppen a blogok.

Arra is figyelmeztetnek a szakértők, hogy az álláskeresés legalább napi 2-4 óra elfoglaltságot vesz igénybe, aki komolyan munkát szeretne kapni, annak minimum ennyi időt rá kell szánnia a kutatásra. Érdemes a kapcsolati hálót is aktivizálni, Hadas-Hajdu Helga és Csikós-Nagy Katalin szerint ugyanis a cégek 80 százaléka személyes ajánlás alapján választja ki az új munkatársait.

Jó tudni az állásinterjúról

Az egyik, általában kikerülhetetlen típusa az interjúnak a telefonos beszéd. Még ha ezt általánosságban sokan tekintik annak, már ilyenkor nézi a HR-es, mennyire tiszta a jelölt kommunikációja, hogyan beszél, fogalmaz.
Gyakran találkozni továbbá a videós, Skype-os állásinterjúval is, itt az egyik legnagyobb buktató az lehet, ha a pályázó nem a kamerába, hanem a monitorra néz, így ugyanis nem lesz szemkontaktus, ami pedig alapvető lenne, amikor két ember beszélget.

Kreativitás, döntéshozatal

A szóbeli interjún több olyan, általánosnak tűnő dologra is rákérdezhetnek (például kreativitásra), amire érdemes előre felkészülni, és konkrét válaszokat adni rájuk. Íme a segítség ezekhez:

Kreatitivás: mutassa be egy innovatív ötletét!
Kommunikáció: hogyan adta elő, hogyan magyarázta el az ötletét a munkatársainak?
Döntéshozatal: milyen döntéseket hozott meg az ötlet megvalósítása érdekében?
Alkalmazkodó képesség: milyen változásokat élt meg a munkája során, és hogyan kezelte ezeket?


2013. szept. 25.

irodai állások

 A legtöbb ember a siker küszöbén adja fel.
Kiszállnak az utolsó métereknél.
Az utolsó percben adják fel a játékot, karnyújtásnyira a kívánt céltól.”
-E. Jos Pero


 Irodai állások,adminisztráció, asszisztencia.



---------

találj munkát még ma!


"Minden változás, ami előnyünkre válik,
igenis fontos mérföldkő az életünkben,
legyen az bármilyen apró, vagy éppen nevetséges.
"
(Leiner Laura)-
  -
 
hatékony, fekete bárányos állás keresés
"Néha ott van előtted az ajtó, mindössze annyit kell tenned,
hogy kinyitod és megnézed, mit rejt."
- Nora Roberts

Nem találsz állást a hagyományos álláskereső módszerekkel?

Itt az ideje, hogy kipróbálj valami igazán hatékonyat!

Csekkolj be a 3 hónapos ingyenes e-mail tanfolyamra, és ismerd meg a feketebárányos álláskereső titkokat!


http://www.kreativallaskereses.hu/ 


.

ha szeretnéd tudni milyen fizetést kérj nézz ide :
http://www.fizetesek.hu/

Munkát keresek - Munkát adok csoportomhoz, a csoport tagoknak, már a megoldást keresem! :-) Fogjunk össze!!!! :-) <3

2013. szeptember 1., 21:15
Szia! :-)

Szükségem, szükségünk, lenne a segítségedre, és a tanácsodra! :-)
Más fél évvel ezelőtt, rengeteg ismerősöm keresett mellék állást,
ami sajnos azóta is súlyos probléma, nagyon sok embernél, családnál,
mert a fizetésükből nem tudták megoldani a számlák rendezését.
Ezért kitaláltam, hogy csinálok egy csoportot, ahol megtudják osztani,
a csoport tagjai,hogy,ki milyen munka lehetőséget keres, tud, ki mit hallott,
vagy éppen látott a buszmegállóban, vagy bárhol!
Így született meg a Munkát keresek- Munkát adok csoport.
https://www.facebook.com/groups/363676940319906/

Próbálunk segíteni, de már nagyon túl nőtte magát a csoport, létszámilag. :-)
De nagyon jó csapatunk lett!!!! :-)
Igyekszünk, az adminok (akik a barátaim) segítségével,
mindenkinek segíteni, de szükségünk lenne olyan cégekre,
akik nálunk osszák meg az állás lehetőségeket! :-)
És ha lehet, a mi oldalunkon lévő szakemberek hirdetéseit is megnézik. :-)
Arra gondoltam,hogy sokkal könnyebb ha egy helyen van minden, ezért rendszert készítettem.

Minden szakmának csináltunk két képet,
az egyik az adott szakma, munkát keresek,
a másik, a munkát adok, kép nevet kapta. :-)
Ez az az album:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.584393034914961&type=1

A másik lehetőség,hogy akik saját kezükkel készítenek valamit,
legyen az kerítés, kandalló, vagy szekrény, vagy burkolatok,.....
és még sokan mások, ők itt hirdethetik magukat! :
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.578546968832901&type=1

És persze külön, vannak azon tagok hirdetései, bemutatkozásaik,
akik nem csak a szakmákat ábrázoló képeinél hirdetik magukat, ill, keresik a megoldást, hogy dolgozhassanak:
Bemutatkozás..., állást keresek! albumban:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.391494680871465&type=1

Tudnál nekem ebben segíteni?
Kihez forduljak, melyik céghez, cégekhez?

Összefogással megmenthetjük a kis Ágoston életét

  Tóth-Helli Ágoston csak 10 hónapos, de csaknem 8 hónapja küzd a leukémia egy igen ritka fajtája ellen. Hiába harcol hősiesen, egyedül nem ...

Címkék