A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kereskedelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kereskedelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. dec. 7.

Te is brutál pénzt kereshetsz 2022 karácsonyán: kapkodnak az idénymelósokért, bárki jelentkezhet

 Idén három év után először nincsenek érvényben a Covid miatti korlátozások, aminek rengeteg kereskedő és vendéglátós örülhet, hiszen újra szabadon látogathatóak a karácsonyi vásárok, az éttermek és az üzletek. Azonban úgy néz ki, az infláció és az elszálló rezsiköltségek mellett még egy komoly probléma nehezíti meg a kiskereskedők és a vendéglátók életét: a munkaerőhiány. Nem ritka, hogy 2000 forintos órabérrel keresnek embert az ünnepi időszakra, de még így is nagyon nehéz a toborzás az idei adventi időszakra.

  Ugyan idén a járvány már nem zavar bele az adventi időszak rendezvényeibe, az energiaválság és az infláció országszerte komoly gondot jelent a cégeknek. Nem csak a rezsiköltségek és a termékek ára nőt drasztikusan az utóbbi egy évben, hanem a munkaerőé is: 2022-ben a munkaerőhiány és a brutális drágulás miatt megemelkedett bérigények miatt komoly kihívást jelent a kereskedőknek embert találni a karácsony előtti időszakra. Most körülnéztünk, mennyit lehet keresni, ha valaki az adventi időszakban vállal munkát, és mennyire nehéz embert találni a tipikusan karácsonyi munkákra.

--------------------------------------Szezonális és ünnepi dekorációk a VidaXL-nél kedvező áron

---------------------------------------------

Karácsonyi bérek

Korábban már írtak róla a Pénzcentrumnál, hogy nem kevesebb, mint napi 30 ezer forintos bérért toboroztak Budapestre a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba. Ugyan elsőre jó lehetőségnek hangzik, azonban akár napi 14–15 órát is kell dolgozni, hogy valaki ennyit kapjon egy vásári nap után, ráaádásul a decemberi hidegben. Ez egyébként azt jelenti, hogy a legnagyobb budapesti vásárban 2000 forintos órabért lehet kapni. Habár ez a fizetés elsőre magasnak tűnhet egy olyan munkakörben, ami nem igényel kifejezett képzettséget vagy a tapasztalatot, azonban a mostani munkaerőhiányos helyzetben nem ritka az ekkora fizetés a karácsonyi vásároknál.

Főállású munkavállalók bruttó alapbére átlagosan 1800-2200 Ft/óra között alakul, azonban a cégeknél itt kiemelt szempont a költségérzékenység

– mondta a Pénzcentrumnak Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője a karácsonyi szezonban kereshető órabérekkel kapcsolatban.



ezt is ajánljuk:: ments életet


-.Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron



Adventi szezonmunkák

A december természetesen nem csak a vásári árusok szempontjából fontos: a kereskedelmi szektor esetében kétségtelenül a december az év legfontosabb hónapja, de a turizmus-vendéglátásban is jelentősen nő ilyenkor a forgalom. Emiatt pedig ilyenkor mindkét területen jelentősen megnő az igény a munkavállalók szezonális alkalmazására

A karácsony előtti időszakban általában növekedni szokott az igény elsősorban a logisztikában és kereskedelemben, de idén a gazdasági bizonytalanság és a fogyasztás várható visszaesése miatt, a korábbi években megszokott arányú növekedés nem tapasztalható ezen időszakban. A szezonális és nem szezonális munkák között nincs jelentős eltérés a bérezésben: már 1500 forint feletti átlagos bruttó órabéreket ajánlanak a cégek, de pótlékokkal vagy kiemelt munkákon ez akár 1800-2000 forint is lehet

– nyilatkozta lapunknak a karácsonyi előtti munkákról Dolgos Attila, a KÖZÉSZ alelnöke. Természetesen sok embert toboroznak a tipikus karácsony előtti szezonmunkákra is: leginkább az élelmiszerboltok azok, ahol az év végi időszakban idényjellegű munkára keresnek munkaerőt. Emellett klasszikus karácsonyi munka a hal- vagy a fenyőfa árusítás. Ezekben a pozíciókra bruttó 1500-2000 forintos órabért kínálnak a kereskedő cégek – mondta lapunknak Tóth Rozália, a Prohuman diákmunka operatív igazgatója.
Még mindig nem sikerült kilábalni a Covidból.

-------------------------------------------------------------------------

Tanulj meg okosan bánni a pénzzel, érd el a pénzügyi céljaid és élj szabadon, anyagi biztonságban!


Szabadulj meg a hiteleidtől és tanuld meg jól kezelni a pénzt, hogy azt eszközként használva elkezdhess igazi vagyont építeni!




KÉREM AZ OKTATÓANYAGOT ÉS A BÓNUSZOKAT!



Ebben a tananyagban minden benne van, ami kimaradt
---------------------------------------------------------------------------

kattints ide :  https://talentuno.com/fast-track-registration#HEH0680




A koronavírus-járvány komoly problémákat okozott mindkét említett szektor esetében, és ugyan az idei karácsony már korlátozásoktól mentes, a kereskedelem és a vendéglátás még nem tért vissza a 2019-es szintre. Ez pedig abban is meglátszik, hogy a még mindig a 3 évvel ezelőtti szint alatt van a karácsonyi idénymunkára keresett emberek száma:

Az alkalmi munkára vonatkozó hirdetések száma 2021 és 2022 vonatkozásában növekedett, azonban 2022-ben nem tapasztalható emelkedés a november-decemberi időszakot tekintve. 2021-ben viszont októberben és novemberben jelent meg a legtöbb idénymunka hirdetés

– nyilatkozta a Pénzcentrumnak Tüzes Imre, a profession.hu üzletfejlesztési igazgatója. A kiskereskedelmi hirdetésekben az átlagos havi bérjelölés nettó 280 ezer forintt, az átlagos nettó órabér pedig 1470 forint, a vendéglátásban pedig átlagos havi nettó 338 ezer a bérigény és nettó 1500 forint az órabér. Vezetői munkakörökben az átlagos nettó bérjelölés 440 000 Ft körül mozog, míg a kisegítő pozíciókban ugyanez 250 ezer (a legmagasabb fizetést idén ebben a kategóriában egy budapesti étterem kínálta, ahol nettó 800 ezer  forintos havi fizetéssel kerestek konyhafőnököt) – tette hozzá Tüzes Imre azzal kapcsolatban, mennyit ajánlanak most a karácsonyi időszakban.


--------------------------------------------------------------------


                                                                              HÍRDETÉS

Hogyan duplázhatod meg a bevételeidet akár 1 év alatt,

 pusztán 3 tudományosan bizonyított terület fejlesztésével?


                                                           szendreiadam.hu


------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Rengeteg olyan weboldal van, ahol kérdőívek kitöltésével lehet pénzt keresni, azonban nem mindegyik ugyanolyan jó. Van amelyik többet fizet, van amelyik kevesebbet, van amelyik nem érhető el Magyarországról, és van amelyik ugyan elérhető, de nincsenek felmérések a magyar célközönség számára. Az alábbi listában azok a kérdőíves oldalak szerepelnek, amiket kipróbáltam, és itthonról is megfelelően működnek.


ide nézz: kérdőív 




----------------------------------------------------

A munkaerőhiány ilyenkor is probléma

Az utóbbi egy év során a munkaadóknak rengeteg területen szembesültek emberhiánnyal: nem csak a magasan képzett szakemberek esetében, hanem például az olyan kékgalléros állásoknál is, mint például a bolti pénztáros vagy a raktáros.

A szinte teljes foglalkoztatás a karácsonyi munkákra való toborzást is nehezíti, éppen ezért sok munkaadó nyitott arra is, hogy a decemberi szezonban diákokat alkalmazzon.

Ezzel kapcsolatban Tóth Rozália így nyilatkozott a Pénzcentrumnak:

Az országos munkaerőhiány miatt nem ritka, hogy az idényjellegű munkák esetén a munkaadók a felnőtt munkavállalók helyett inkább a diákmunkások felé fordulnak.

Dolgos Attila ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a diákmunkásokra nagyobb az igény a ebben az időszakban, főleg a kereskedelmi és a szezonális turisztika-vendéglátóipar esetében. Ugyanakkor ez mindig extra feladatterhet ró az iskolaszövetkezetekre, ugyanis maguk a diákok, főleg a főiskolások, egyetemisták a vizsgaidőszak miatt ilyenkor kevésbé érnek rá. A diákok esetében a bérek 1400 forintnál kezdődnek az órabérek, de nem ritka a bruttó 1800–2000 forintos fizetés sem, például a karácsonyi vásárokban:

Korábban Budapesten bruttó 1400 forintkörül volt az átlagosan kínált órabér, de a fővárosban jelenleg akár bruttó 1550-1800 forintos órabér is elérhető, míg a vidéki területeken bruttó 1400-1500 forintos órabér számít ma vonzó bérezésnek

– mondta Tóth Rozália a diákok által kereshető bérekkel kapcsolatban.




A diákmunka sem megoldás

Ugyan a diákoknak jó pluszpénzt jelenthet karácsony előtt dolgozni, azért érdemes figyelembe venni, hogy ez az időszak egybeesik sok főiskolán és egyetemen a vizsgaidőszakkal, így a hallgatóknak korlátozottan jut ideje a munkára:

Általános tapasztalat, hogy a mostani generációnál egyre inkább felértékelődik a magánélet és a szabadidő szerepe, így pl. az ünnepnapi duplabér már közel sem akkora húzóerő, mint akár 5-10 évvel ezelőtt

– foglalta össze Dolgos Attila a Pénzcentrumnak.

Nem lesz könnyű a karácsony senkinek

Összességben elmondhatjuk, hogy idén karácsonykor nincsenek könnyű helyzetben a munkaadók. Az általános munkaerőhiány miatt nagyon nehéz embert találni az ünnep előtti időszakra. Ezeket az állásokat ugyan feltölthetnék diákokkal, azonban a hallgatók körében egyre csökken az érdeklődés a karácsonyi munkák iránt. Emiatt egyrészt magasabb béreket kénytelenek ajánlani a cégek, hogy sikerüljön munkavállalókat találniuk, másrészt meg kell küzdeniük a megnövekedett rezsiköltségekkel is. Az viszont biztos, hogy a kereskedők és a vendéglátósok is igyekeznek kihozni a legtöbbet abból, hogy idén három év után végre korlátozások nélkül zajlik a karácsonyi időszak.



forrás pénzcentrum,

2022. jún. 27.

Már a régióban sincs elég munkaerő: mi lesz a Balatonnál?

 A járványhelyzet után újra a munkaerőhiány az egyik legkritikusabb tényező a hazai gazdaságban. Vannak szektorok, ahol még a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosabb a helyzet. Ilyen a vendéglátás és a turizmus, ahol a szakemberek szerint még a balatoni szezont is veszélyezteti a munkaerőhiány.

„A koronavírus-járvány és az azzal járó teljes bezárás egyik legnagyobb kárvallottja a vendéglátóipar és a turizmus volt. Hónapokra zártak be éttermek, kávézók, hotelek, a vendéglátás és a turizmus egy időre megszűnt működni. Ez a helyzet rengeteg az iparágban dolgozó szakembert sodort megélhetési és egzisztenciális válságba, hiszen nem sok olyan foglalkoztató akadt, aki képes volt hosszú távon fenntartani a bezárások alatt is a foglalkoztatást – vázolta a kialakult helyzet hátterét Juhász Csongor a naponta 15 ezer embert foglalkoztató Prohuman HR-szolgáltató vállalat vezetője. – Nagyon sokan voltak, akik ebben a kényszerhelyzetben a lezárások alatt is működő vagy később gyorsabban visszaálló gazdasági területeken, szakmákban – logisztikában, kereskedelemben – vállaltak munkát. Közülük pedig sokan döntöttek úgy, hogy nem térnek vissza eredeti szakmájukhoz, így a korábbiakhoz képest is több ezer ember hiányzik ma a vendéglátóiparból.”

A szakember hozzátette: „A problémát tetézi, hogy a környező országokból kevés olyan, angolul jól beszélő vendégmunkás érkezett hazánkba, akik bevethetőek az idegenforgalmi területeken, ahol a vendégek tekintélyes része is külföldi. Az ukrán, szerb vagy más közelebbi, Európai Unión kívüli országból érkező dolgozók jellemzően anyanyelvükön kommunikálva tudnak munkát vállalni. Ez a vendéglátó szektorban nem segít.”

Juhász Csongor kiemelte, hogy míg korábban a gyártói, kereskedelmi területeken, logisztikában volt a legjellemzőbb a vendégmunkások alkalmazása, ma már a turizmus is ilyen szektor lehet. A különbség, hogy míg az előző gazdasági területekre a környező országokból érkező dolgozók jelenthetnek megoldást, a turizmusban és vendéglátásban messzebbre kell nézni.

----------------------------------------

Hogyan duplázhatod meg a bevételeidet akár 1 év alatt,

 pusztán 3 tudományosan bizonyított terület fejlesztésével?


                                                           szendreiadam.hu

Rengeteg olyan weboldal van, ahol kérdőívek kitöltésével lehet pénzt keresni, azonban nem mindegyik ugyanolyan jó. Van amelyik többet fizet, van amelyik kevesebbet, van amelyik nem érhető el Magyarországról, és van amelyik ugyan elérhető, de nincsenek felmérések a magyar célközönség számára. Az alábbi listában azok a kérdőíves oldalak szerepelnek, amiket kipróbáltam, és itthonról is megfelelően működnek.


munkakeresés: kérdőív (munka-kereses.blogspot.com)





-----------------------------------------

Vendégmunkások nélkül összeomolhat a turizmus és vendéglátóipar?

„A magyar kormányzat a súlyos munkaerőhiány miatt hozott intézkedése teszi lehetővé, hogy meghatározott hiányszakmákban az unión kívüli munkavállalók is bevonhatóak legyenek a hazai munkaerőhiány megoldására. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy azokon a területeken, ahol már nem lehet magyar dolgozókkal betölteni egy-egy pozíciót, és ez a helyzet már huzamosabb ideje fennáll, a vállalatok dönthetnek úgy, hogy vendégmunkásokkal oldják meg a munkaerőproblémákat. Könnyen belátható, hogy ha egy hotel, étterem vagy kávézó csak azért nem nyit ki mert, elfogyott a hazai munkaerő, az senkinek sem jó” – fejti ki Juhász Csongor. Hozzátette: „Természetesen első körben belföldön szeretne mindenki munkaerőt találni. Ahol lehet, ott magyar dolgozókat vesznek fel, hiszen a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása jóval költségesebb, de sokszor ez az egyetlen megoldás az üzletmenet fenntartására. Az ipari és gyártói területek után például a belvárosi vendéglátóhelyeken, hotelekben vagy a Balatonon is egyre több lehet a vendégmunkás a következő években.”

 Ázsiából érkezhet a megoldás?

A budapesti belvárosban ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy-egy felszolgáló nem beszél magyarul és a kommunikáció angolul zajlik. Mindez nem okoz gondot, egyrészt mert a vendégek többsége külföldi, másrészt pedig mert a magyar vendégeknek sem jelent különösebb problémát, hogy adott esetben angolul rendeljenek. Természetesen jellemzően vegyesen foglalkoztatnak magyar és más nemzetiségű dolgozókat, de ahogy megyünk bele a szezonba, egyre több külföldi vendgémunkás érkezhet hozzánk. „A Prohumannál már évek óta látjuk azt a tendenciát, hogy nemcsak Magyarországon, de a tágabb régióban is csökken a rendelkezésre álló munkaerő. Éppen ezért már nemcsak a környező, de távolabbi országokból érkező vendégmunkásokkal is igyekszünk segíteni a hozzánk forduló vállalatokat, cégeket, akár a turizmusból vagy vendéglátásból is. Ez utóbbi szektorban különösen például az Indonéziából és a Fülöp-szigetekről érkező vendégmunkások jelenthetnek nagy segítséget, hiszen esetükben jellemző a megfelelő szintű angol nyelvtudás és általában szívesen dolgoznak ezen a területen” – mondta el Juhász Csongor.

Ázsiai munkavállalók: erős szűrők

A szakember hozzátette, hogy a Magyarországra érkező dolgozók nagyon erős „szűrőn” mennek át először saját hazájukban, majd ide érkezve is komoly kiválasztási rendszeren keresztül ellenőrzik, hogy csak a valóban megfelelő tudással és felkészültséggel rendelkezők vállalhassanak munkát. A vendégmunkások kontrollált és szabályszerű foglalkoztatását rendkívül szigorú jogszabályi háttér biztosítja, melynek része, hogy csak az előzetesen akkreditált vállalatokon keresztül lehet vendégmunkásokat egyszerűsített eljárásban foglalkoztatni egyes, unión kívüli országokból és kizárólag meghatározott, kritikus munkaerőhiánnyal küzdő szektorokban. „Jó hír lehet a vendéglátószektor számára, hogy az indonéz vagy filippínó munkavállalók gondolkodásában Európa egységes megítélés alá esik, nem rendelkeznek preferenciákkal a nyugat-európai országok irányába. A tapasztalatok azt mutatják, hogy számukra a magyar környezet is ugyanolyan motiváló lehet, mint ha például Németországban dolgoznának – emelte ki Juhász Csongor. – Talán furcsa lehet mindez azok számára, akik már sokszor szembesültek azzal, hogy vannak vendégmunkások, akik „csak ugródeszkának” használják a magyarországi lehetőségeket: a Nyugat vonzereje az ukrán, szerb vagy más környező országokból érkezők esetében sokkal erősebb. Az ázsiai dolgozók alkalmazása ilyen módon az Európán belüli migráció kockázatát is jelentősen csökkentheti. Számukra a ma Magyarországon általánosságban kínált bérszínvonal elfogadható, sőt vonzó.”

2019. dec. 17.

667 ezer bruttóval is kezdhet egy boltvezető januártól az Aldiban




2020. január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre az Aldi - írja az Index az Aldi közleményére hivatkozva. A közlemény szerint a vállalat bérei az alábbiak szerint változnak:
Heti 40 órás foglalkoztatásban 24 hónapos Aldis munkaviszony után bruttó 362 900 forintra, kiemelt üzletek esetében bruttó 406 500 forintra nő a fizetés.
Egy 10 éve az Aldinál dolgozó bolti eladó kezdő bére a 11. évtől 406 500 forintra, kiemelt bolt esetében 449 500 forintra emelkedik.
A boltvezetők kezdő bére heti 40 órás munkaviszony esetén bruttó 580 200 forintra, kiemelt bolt esetében 667 200 forintra nő jövő évtől.
Két év Aldinál eltöltött munkaviszony után a boltvezetői bér 720 400 forintra, kiemelt bolt esetében bruttó 828 500 forintra emelkedik.
Az Aldinál munkaviszonyban töltött 10. év után 814 400 forint , a kiemelt üzletek esetében 940 200 forint a bruttó fizetést kapnak a boltvezetők.

A cégnél egyébként nem nem befolyásolja a bért az, hogy az ország mely településén van a bolt, ahol dolgozik valaki, minden eladójuk és a biatorbágyi logisztikai központban azonos bértáblába sorolják a dolgozókat, kivételt csak a kiemelt üzletek jelentenek, ilyen minősítést pedig a nagyobb forgalmú boltok kapnak.

Az Aldi 2020-ban 2,5 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre Magyarországon.


2017. júl. 9.

mézkereskedés munkatársat keres Dunakeszin (Mézbarlang)

A Mézbarlang fiatalos és jókedéyű szupercsapatába keresek új mézkedvelő kollegát!
A feladata változatos, sokrétű. Az eladástól az ügyfeleinkkel való kapcsolattartásig igazán sokféle a tennivaló, unalom kizárva.
A legfőbb cél, hogy a megnövekedett tennivalókata lehető legmagasabb színvonalon lássuk el, hogy Te továbbra is megkapd azt a kiszolgálást a Mézbarlangtól, amit megszokhattál.
Ha ismersz valakit, aki:
  • Dunakeszin környékén lakik
  • munkát keres, vagy szívesen váltana
  • szeretne egy inspiráló és pozitív csapat tagja lenni
  • szeretne megismerkedni a méhtermékekkel és a természetes egészségmegőrzés is érdekli
  • szereti a változatás munkakört
  • pozitív mentalitású, és emberközpontú személyiség
akkor kérlek továbbítsd neki , hisz lehet, hogy épp ilyen munkára vár.
A jelentkezőt mindenre megtanítjuk, akár kezdő is lehet, a lényeg maga az EMBER!
A többi tanulható.
A munkavégzés helye a Dunakeszi-Mézbarlang.
Első lépésben egy önéletrajzot kérek a pályzótól a j.trepinszki@mezbarlang.hu email címre.
Köszönöm segítséged
Az Egészség Legyen Veled!
Trepinszki József
vezető mézkedvelő
www.mezbarlang.hu

Összefogással megmenthetjük a kis Ágoston életét

  Tóth-Helli Ágoston csak 10 hónapos, de csaknem 8 hónapja küzd a leukémia egy igen ritka fajtája ellen. Hiába harcol hősiesen, egyedül nem ...

Címkék