A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interjú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interjú. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. jún. 5.

A sikeres interjúért


A sikeres interjúért
Gratulálunk, ezek szerint már behívtak interjúra!
Ahhoz azonban, hogy ezt követően is jól teljesíts érdemes alaposan felkészülni az alkalomra.
Jelen cikkünkben összegyűjtöttem hogyan érdemes készülni:
Kutatás
Miután behívtak egy interjúra az első lépés, hogy kutatást végzünk: összegyűjtjük a háttér-információkat a cégről, valamint az iparágról amelyben tevékenykedik. A munkaadó arra számít, hogy ismered a vállalatot ahová jelentkezel és tudod, hogy miért passzolnál oda. Fel kell készülnöd olyan kérdésekre, minthogy „Mit tudsz a vállalatunkról?” vagy hogy „Miért szeretnél itt dolgozni?”.
Ha ismerjük még a vállalat múltbeli tevékenységét és tudjuk, hogy milyen jövőbeli tervei vannak, akkor még sikeresebben tudjuk igazolni, hogy milyen hozzáadott értéket tudunk nyújtani a vállalat számára.
Az interjú előtt még egyszer nézzük át a cég weboldalán lévő „Rólunk” részt, valamint érdemes megnézni a LinkedIn, Facebook, Twitter és Google+ oldalát a vállalatnak.

Gyakorlás a tudás anyja

Minél többet gyakoroljuk, annál gördülékenyebben fogjuk venni az interjúkat. Érdemes eljátszani az interjúkat egy baráttal vagy családtaggal. A szituációs játékot követően kérjük ki a partnerünk véleményét a teljesítményünkről. Segítség lehet, ha videóra vesszük a gyakorlást, mert így vissza tudjuk hallgatni a válaszainkat, ráadásul még a testtartásunkat is szemügyre tudjuk venni.

Kutatás

Miután behívtak egy interjúra az első lépés, hogy kutatást végzünk: összegyűjtjük a háttér-információkat a cégről, valamint az iparágról amelyben tevékenykedik. A munkaadó arra számít, hogy ismered a vállalatot ahová jelentkezel és tudod, hogy miért passzolnál oda. Fel kell készülnöd olyan kérdésekre, minthogy
„Mit tudsz a vállalatunkról?”
vagy hogy „
Miért szeretnél itt dolgozni?”.
Ha ismerjük még a vállalat múltbeli tevékenységét és tudjuk, hogy milyen jövőbeli tervei vannak, akkor még sikeresebben tudjuk igazolni, hogy milyen hozzáadott értéket tudunk nyújtani a vállalat számára.
Az interjú előtt még egyszer nézzük át a cég weboldalán lévő „Rólunk” részt, valamint érdemes megnézni a LinkedIn, Facebook, Twitter és Google+ oldalát a vállalatnak.

Gyakorlás a tudás anyja

Minél többet gyakoroljuk, annál gördülékenyebben fogjuk venni az interjúkat. Érdemes eljátszani az interjúkat egy baráttal vagy családtaggal. A szituációs játékot követően kérjük ki a partnerünk véleményét a teljesítményünkről. Segítség lehet, ha videóra vesszük a gyakorlást, mert így vissza tudjuk hallgatni a válaszainkat, ráadásul még a testtartásunkat is szemügyre tudjuk venni.

Az interjú napján

Nagyon fontos, hogy időben érkezzünk az interjúra – ez azt jelenti, hogy 5 – 10 perccel a kezdés előtt már legyünk ott a helyszínen. Egy nappal az interjú előtt már mérjük fel a terepet, ellenőrizzük le térképen, hogy pontosan hol van a vállalat, hogyan tudunk odajutni és mennyi időt vesz majd igénybe.
Győződjünk meg róla, hogy felírtuk a kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit. Vigyük magunkkal a nyomtatott önéletrajzunk egy másolatát és ha van, akkor néhány olyan munkánkat amelyeket szeretnénk megmutatni. Továbbá készüljünk fel kérdésekkel, amit az interjú végén feltehetünk.

Ne rágózzunk és halkítsuk le a telefonunkat erre az időre!

Maradjunk nyugodtak!
Az interjú ideje alatt próbáljunk meg végig nyugodtak maradni. Ha valamelyik kérdést nem értjük elsőre, akkor nyugodtan kérjük az interjúztatót, hogy ismételje meg (főként idegen nyelvű interjúnál hasznos), ill. emlékeztessük magunkat, hogy teljesen elfogadható, ha egy-két pillanatig gondolkodnunk kell a válaszon.
Ne felejtsük el, ha minél inkább felkészülünk a vállalatból, valamint ha gyakoroljuk a szituációt akkor annál magabiztosabban és sikeresebben fogjuk venni az akadályokat az interjú során!
Forrás: CVONLINE

2017. máj. 3.

Az álláskeresés, mint napi munka

Az álláskeresés, mint napi 8 órás munka elsőre furcsán hangzik, de egy álláskeresőnek valójában az álláskeresés a munkája. A hatékony álláskeresők titka ez a hozzáállás.
Az álláskeresők napi munkája abból áll, hogy reggel felkel, reggelizik, majd számítógép elé ülve azonnal hozzáfog az álláskereséshez, ebédidőt és munkaidő végét betartva folyamatosan azon dolgozik, hogy legyen állása. Állásportálokat böngész, álláshirdetésekre jelentkezik, kapcsolatrendszert épít Linkedinen, részt vesz Linkedin szakmai csoportok munkájában. Majd még egy állásközvetítő céghez bejelentkezik, kibővíti a listáját, amit azokról a cégekről vezet, ahol szívesen dolgozna, akkor is ír nekik egy álláspályázatot, ha épp nem hirdetnek állást. Ha már vannak állásinterjú-meghívásai, felkészül állásinterjúra, megtervezi az odautazást vagy beállítja a kamerát ha kamerás interjú, feltölti a telefonját ha telefonos. További álláskeresési forrásokat keres, a net mellett szakmai egyesületek, csoportok elérhetőségein érdeklődik, javaslatokat kér. Ő maga ad fel hirdetést ingyenes hirdetési portálokon, közösségi oldalakon, hogy állást keres. A munkaidő beosztása is ugyanúgy feladattá válik: amihez azonnali kapcsolat kell – telefonos, személyes beszélgetések – azt csak munkaidőben lehet intézni, ami írásos kapcsolatot igényel csak, azt lehet „munkaidőn kívül is” végezni. És ha már tényleg nem tud mit tenni aznap azért, hogy állása legyen, még mindig el kell olvasni pár szakmai cikket, hírlevelet, mert a szakmából sem lehet kimaradni.
Látható, hogy ennyi feladattal tényleg el tud telni a nap. És amikor megérkezik az állásinterjú egyik legrettegettebb kérdése, hogy „már fél éve nem talál állást, hát mit csinált eddig?”, akkor bárki nyugodt szívvel elmondhatja, hogy ezeket a feladatokat végezte.
Az álláskeresés természetéből adódóan ez egy kudarcokkal teli munka lesz. Nem jönnek a visszajelzések, elutasítások érkeznek, ami lelkileg teszi kimerítővé ezt a munkát. Ilyenkor fontos kapaszkodó, hogy igenis folyamatosan dolgozik rajta.
Az energiamegmaradás törvénye itt is érvényes, nemcsak a fizikában: az a rengeteg munkaóra, amit egy álláskeresésre fordít az álláskereső, meg fog térülni, mégpedig konkrét állásajánlatok formájában.
Tekintve, hogy a munkáltatók oldaláról is van egy átfutási ideje a jelentkezések kezelésének, előfordulhat, hogy az álláskeresés első pár hetében nem történik semmi – legalábbis az álláskereső úgy érzi – majd hirtelen elkezdenek érkezni a válaszok: először az elutasítások, később az állásinterjús meghívások. Tehát, kétségbeesés helyett érdemes tudni ezt: a szorgalmas munka eredménye először „semmi”, visszajelzés nélküli csend, esetleg néhány automatikus válasz érkezik e-mailben, amiben egy robot közli, hogy megkapták a levelet. Ettől sokak elveszthetik a lelkesedésüket, de nem szabad. Az első, csendes időszak után jönnek az elutasítások, ahol az önéletrajzod alapján el tudták dönteni, hogy inkább mást hívnak állásinterjúra, onnan viszonylag gyorsan érkezhet válasz – bár sok örömet nem okoz, mégis legalább egyfajta visszajelzés: talán megírják, mi miatt nem téged választottak, és a pályázataidat vagy a szakmai felkészültségedet ez alapján is jobbá teheted. Az ismerősöktől kért segítség is körülbelül az első hónap végére tud beérni: ha beajánlottak valahová, bevitték az önéletrajzod az ő munkahelyük HR-osztályára, onnan ennyi idő alatt érkezhet válasz.
Ha 1-1,5 hónap alatt egyáltalán nem érkezik visszajelzés, változtatni kell az álláskeresési stratégián. A visszajelzések teljes hiánya sok mindent jelezhet, ezért érdemes az önéletrajzot újra átnézni (lehet, hogy elírtad a telefonszámod benne?), megkérdezni ismerősöket, ők mit gondolnak a lehetőségeidről, az önéletrajzodról, a szakmai megítélésedről. Lehet, hogy rossz helyen keresel állást? Azok a cégek, akik téged tudnának foglalkoztatni, esetleg nem is az interneten aktívak? Ezeket átgondolva az álláskeresési stratégiát, módszereket folyamatosan csiszolva, és rendületlenül tovább dolgozva a siker nem fog elmaradni.




2017. jan. 19.

Kutatómunka a cégről ahová pályáztál – ezekre keress rá!

Nem csak az álláskeresőnek, de az interjúztatónak is kellemetlen, ha az interjúalany nem tud semmit az adott cégről, ahová pályázott. Lehetsz akármennyire jó szakember, ha a cégből nem készülsz fel rendesen, akkor nem fogod megkapni az állást!

Annak érdekében, hogy könnyebben menjen a felkészülés, cikkünkben összegyűjtöttük mire érdemes rákeresni:

Mindent a ’Rólunk’ részről

A legelső feladat, hogy a cég honlapját tüzetesen átnézzük, milyen információt tüntetnek fel magukról, mikor alapították, hány főből áll, milyen terméket/szolgáltatást nyújt.

Kik a cég versenytársai?

Nem ár tisztában lenni a piacon lévő többi konkurens vállalattal sem, hiszen így jobban át tudjuk látni a vállalat helyzetét, termékét/szolgáltatásait, ráadásul ezzel az interjún is jó pontot szerezhetünk!

Vállalati kultúra

Ezt a legnehezebb külsősként megtapasztalni, de erre jók a közösségi oldalak. Keressünk rá a cég Facebook/LinkedIn/Pinterest oldalára, nézzük meg hogy miket tesz magáról közzé a cég, lehet hogy találunk céges rendezvényről képeket aminek a hangulatából már következtethetünk kicsit az ottani légkörre.

kérd ismerőseid segítségét is
http://munka-kereses.blogspot.hu/2016/12/hogyan-segithet-kapcsolatrendszered.html

Pénzügyi helyzet

Hasznos, ha megnézzük a vállalatot az e-cegjegyzek oldalon, hogy rendben működik-e, nem áll csődeljárás alatt. Meg tudjuk nézni továbbá a vállalat telephelyeit, jegyzett tőkéjét is.

Mit mond a Google?

A keresőbe is írjuk be a vállalat nevét, nézzük meg milyen tartalmak (cikkek, videók) jelennek meg róla – ezekbe is érdemes beleolvasgatni, hogy megnézzük a piac hogyan látja a vállalatot.

Milyen a HR-es, ill. a jövőbeni vezető?

A cégnél dolgozó főbb személyeket is megnézhetjük előre a LinkedIn-en, vagy a Facebook oldalon. Amennyiben publikus, akkor láthatjuk, hogy milyen oldalakat követnek, milyen az érdeklődési körük, kikkel állnak kapcsolatban (lehet van közös ismerősötök?).

készülj fel hülye kérdésekre :D
http://munka-kereses.blogspot.hu/2016/12/bizarr-kerdesek-listaja.html
A fenti kutatómunka nem csak az interjúban fog segíteni, de abban is megerősíthet, hogy jó helyre jelentkeztünk-e, és megfontolt döntést tudunk majd hozni amikor a pozíció elfogadására kerülne a sor.

2016. dec. 9.

bizarr kérdések listája

ZSIRÁF!
Ezt válaszold az állásinterjún, ha megkérdezik, milyen állat szeretnél lenni


A bizarr kérdések listáján előkelő helyen szerepel a következő: milyen állat szeretne lenni?
A hatásos válaszadásra van megfelelő stratégia.

A furának tűnő kérdésekkel a jelölt kreativitását akarják tesztelni: hogyan reagál váratlan helyzetekben, elég talpraesett-e, gyorsan elő tud-e hozakodni a frappáns válasszal? Az egyik leggyakoribb meghökkentőnek szánt kérdés a „milyen autó/állat/virág/mesehős szeretne lenni?” típusú. Ezt a részt rengetegen utálják, pedig éppen itt nyílik a legjobb lehetőség arra, hogy lenyűgözzük az interjúztatót, hiszen a válaszadásban szabadon szárnyalhat a fantáziánk. A felkészülésben segít a zsiráfos példa. Ez csak hasznos válaszminta, tehát a felvázolt stratégia alapján szépen dolgozd ki a saját állatos válaszodat. Lehetsz macska, kutya vagy orrszarvú, a lényeg, hogy az adott szakmai területre szabd a megnyerő állatpéldázatodat.


Elinor Stutz
szakértő a zsiráfstratégiát ajánlja a LinkedInen azoknak, akik sales területen szeretnének szép karrierrel kecsegtető állást megcsípni.


Tehát a kérdés: ha választhatna, milyen állat lenne és miért?

Zsiráf!
Először is azért, mert ez az állat kecses és szép, külseje és mozgása harmonikus benyomást kelt. A sales területen dolgozó szakembereknek szintén már a megjelenésükkel azt kell kommunikálniuk, hogy megnyerő, kiegyensúlyozott és összeszedett emberek, akik véleményére érdemes alapozni, és döntéseiket alapos megfontolások után hozzák.

A zsiráf gyorsan és elegánsan fut, és a kiválóságra törekvő sales szakemberek is pont ilyen tempóban iramodnak céljaik felé, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb eredményeket érjenek el. A sikeres üzletkötésekkel stabil ügyfélkört szereznek és elégedetté teszik a menedzsmentet, ami minden zsiráf, azazhogy sales szakember legfőbb célkitűzése.


A zsiráfok abban a legjobbak, hogy nem a fák alacsonyan lógó, fonnyadt gyümölcseire hajtanak.
Mivel nagyon magasak, tág a perspektívájuk, így a fák tetején található zsákmány közül válogathatnak, sőt, a ritkás ligetben onnan a magasból ki tudják választani az ideális fát.
Több szögből is képesek megvizsgálni a gyümölcshelyzetet,
ami elősegíti az optimális döntés meghozatalát. Így egy-egy szüret során a legnagyobbat szakíthatják,
sértődött rikácsolásra késztetve az igazán magasra felérni nem képes majmokat, azaz a konkurenciát.
A zsiráfhasonlat a sales szakemberekre van szabva. A reklámgrafikus mondjuk előhozakodhat a kreatív kacsacsőrű emlőssel, amelyről azt hinnénk, hogy ilyen állat nincs is, mert nem fér bele a hagyományos kategóriákba, aztán tessék, mégis van. Egy középkorú IT-szakember viszont, aki arra számíthat, hogy fiatal csapat tagja lesz, ha fölveszik, őnironikusan a komodói sárkánygyíkot említheti, amely őshüllőnek rendszertanilag már rég ki kellett volna halnia, de nem tette, mert elfelejtettek szólni neki azon a távoli szigeten. És így tovább: a meghökkentő kérdésre adj hasonlóan mellbevágó, de érvelésében logikus és szellemes választ, és megnyered az izgalmas játszmát, amit állásinterjúnak neveznek.



2016. dec. 6.

Ellenőrzőlista állásinterjúra

jelentkeztél egy meghirdetett pozícióra, majd felhívott a HR-es és nemsokára mész interjúra? Ez szuper, az első szűrőn már túl vagy, gratulálunk! Most viszont fel kell készülnöd az interjúra, ezért készítettünk egy listát amit érdemes végig venned:

 1. Mindent a cégről, pozícióról

Az első lépés, hogy felkészüljünk a cégből és a meghirdetett pozícióból úgy, mintha csak vizsgára készülnénk. Érdemes tüzetesen átnézni a cég honlapját, rákeresni a vállalattal kapcsolatos hírekre, megnézni a közösségi média felületeit (Facebook, LinkedIn, stb.). Interjú előtt ne felejtsük el újra átolvasni a pozíció-leírást!
Fontos, hogy már előre nézzük meg, hogy helyileg hova kell mennünk és úgy számoljunk az idővel! A legelső alkalommal késve érkezni nem jó pont!

 2. Készüljünk fel a várható kérdésekből

Gondoljuk végig, milyen kérdésekre számíthatunk és készüljünk mi is pár kérdéssel! Furán hangozhat, de érdemes az önéletrajzunkat is újra átolvasni. Amennyiben idegen nyelvtudást is elvárnak tőlünk, akkor készüljünk fel a válaszainkkal az adott idegen nyelven is!

 3. Miért minket válasszanak?

Ha már mindent tudunk a vállalatról és készen állunk a várható kérdésekre is, akkor egy dolgot kell még tudatosítanunk magunkban – mi az, ami miatt megfelelőek vagyunk a meghirdetett állásra. Gondoljuk végig a szakmai tapasztalatunkat, a készségeinket és párosítsuk össze az álláshirdetésben leírtakkal.

 4. Pihenés, étkezés

Hogyha fejben már mindent elrendeztünk, akkor jöhetnek a fizikai szükségletek. Az interjú előtti napon ne maradjunk fent sokáig, érdemes korán lefeküdni, hogy kipihenten keljünk! Emellett érdemes odafigyelni arra is, hogy egészséges, tápláló ételeket együnk amik segítenek a gondolkodásban.

 5. Öltözék

Öltözzünk úgy, mintha vizsgázni mennénk – a ruhánk legyen elegáns és visszafogott. Ne vegyünk fel olyat, ami elriaszthatja az interjúztatót. Legyünk ápoltak, használjunk egy kevés dezodort/parfümöt, legyen tiszta a körmünk és rendezett a hajunk!

6. Motiváció

A stresszelés és félelem helyett módosítsunk a hozzáállásunkon! Legyünk büszkék, hiszen az első körön már túlestünk, nyilván esélyesnek találnak bennünket, ha behívtak interjúra! Jó kedvvel és örömmel teli izgalommal menjünk az állásinterjúra!
Sikeres állásinterjút kívánunk!
Cvonline csapat

2016. nov. 1.

Interjúkérdés: Miért szeretnéd ezt a munkát?

miért szeretnénk a megpályázott cégnél dolgozni?

Általában olyan válaszokat mondunk, hogy mert
-          mert szeretnék XY pozícióban elhelyezkedni, …
-          szeretnél feljebb lépni
-          elköltöztünk és ezért szeretnék egy közelebbi helyen állást vállalni,
-          a jelenlegi helyemen már nincs kihívás…, stb.
A fentebbi válaszokkal az a baj, hogy nem kifejezetten az adott pozícióról és cégről szólnak.
Lehetnek ezek a valós indokaink, de képzeljük magunkat a HR-es helyébe egy percre.


Nyereményjáték - Nyerj önéletrajz feltöltéssel iPhone SE okostelefont, Samsung Gear Fit 2 okosórát, Cinema City mozijegyeket



Több jelentkező közül szeretnénk kiválasztani azt a személyt, aki mind emberileg mind szakmailag megfelel a pozíciónak és motivált arra, hogy a cégnél dolgozzon.

Arra kell figyelnünk, hogy konkrétan a kérdésre válaszoljunk, tehát, hogy kifejezetten miért annál a cégnél azt a pozíciót választottuk.
Hogyan tegyük mindezt?

A vállalatról…

Mindegyik dolgozó szereti azt hallani, hogy mennyire jó az adott vállalat külsős szemmel.
Éppen ezért mondjuk el, hogy miért gondoljuk jónak az adott céget, mi tetszik benne, amiért szívesen dolgoznánk ott.

A pozícióról…

A másik fontos dolog a pozíció amit megpályáztál.
Mondjuk el, hogy miért tetszett meg a munkakör,
milyen kihívások rejlenek benne még akkor is, ha egy rutinfeladatról van szó
.

Jelenlegi helyzetünkről…

A végén pedig nyugodtan hasonlítsuk össze a jelenlegi vagy volt munkánkkal, milyen különbség vagy épp hasonlóság van a két pozíció és vállalat között.
A fentiek alapos átgondolásával könnyedén tudunk majd válaszolni a feltett kérdésekre.
A legfontosabb, hogy mindig érkezzünk felkészülten az interjúra!

2016. okt. 14.

hibák egy állásinterjú során



Az állásinterjú mindig stresszhelyzetet jelent egy munkakereső számára, ezért érdemes előre készülnünk kérdésekkel és válaszokkal is. Természetesen nem tudunk minden eshetőséget megjósolni, de érdemes átgondolnunk szakmai céljainkat
 és preferenciáinkat, amelyek sokat segíthetnek az adott szituációban.


Őszintén, de profin

Mielőtt behívnak minket személyes interjúra, gyakran előfordul, hogy előtte egy telefonos elbeszélgetésen kell részt vennünk, amely során felmérik, hogy mennyire felelünk meg az adott pozíció elvárásainak. Mivel ez nem szemtől szemben történik, kevésbé tűnhet formálisnak. Előfordulhat, hogy nem vesszük elég komolyan, pedig nagy jelentőséggel bír, hiszen az itt adott válaszaink alapján döntenek arról, hogy tovább jutunk-e a kiválasztási folyamatban.
A megkérdezett HR szakemberek azt tanácsolják, hogy ilyenkor mindig szakmai szempontból válaszoljunk a kérdésekre, ne pedig általánosságban. Legyünk őszinték, de a karrierünk alakítása legyen a cél a válaszadás során. Az alábbi esetekben ez sajnos nem sikerült a jelöltek számára:
  • Mit szeret a munkájában?
  •  A zöldségeket. (zöldségosztályon részlegvezető)
  • Miért szeretne a vendéglátásban dolgozni?
  • Gyerekkorom óta állatokkal szeretnék foglalkozni.
  • Milyen jövőbeni tervei vannak? (ügyfélszolgálatos pozíció esetén)
  • Cukrászdát szeretnék nyitni.

A jó kérdés is fontos

Ha sikerül bejutnunk az első körös interjúra, érdemes kérdésekkel is készülnünk. Általában elhangzik az HR szakember részéről, hogy mi érdekel bennünket az adott pozíció kapcsán. Azok a kérdések nem ajánlottak, amelyek nem a motivációnkról árulkodnak.
Például: Ha rövidebb ebédidőt tartok, akkor elmehetek korábban? vagy Milyen cafeteria rendszer van?
Ezekkel az a probléma, hogy azt sugallják az interjút végzőknek, hogy nem a szakmai szempontok a legfontosabbak számunkra, illetve ezeket már akkor szokás egyeztetni, amikor biztos, hogy megkaptuk az állást. Helyettük érdemes a következő kérdéseket feltenni:
Milyen fejlődési lehetőség vannak? Van mód tréningeken részt venni? Bővül-e a cég?

Csak reálisan

A helytelen kérdések és válaszok mellett problémát jelent, ha a jelölt feljebb pozícionálja magát, mint a tényleges helyzete. A megkérdezett HR tanácsadók szerint ebben az esetben nem látja magát reálisan az illető és a szakmájára sincsen rálátása. Hiszen egy pozíció elnevezés nem jelenti minden esetben ugyanazt a munkakört, ezért tájékozódjunk előre az adott cégről és megpályázott állásról. Egy kisvállalkozásnál vagy egy startupnál nem feltétlenül ugyanazokat a feladatokat kell ellátni, mint egy multinacionális vállalatnál, pedig a pozíció megnevezése egyezik. Nem vált ki pozitív hatást, ha feljebb pozícionáljuk magunkat, mint a valóság, hiszen ezzel pont a szakmai hiányosságainkra hívjuk fel a figyelmet. Szívesebben alkalmaznak olyan embert a cégek, akik kevésbé tapasztaltak, de motiváltak és gyorsan tanulnak.
Kerüld el a fenti hibákat, legyél felkészült az állásinterjún. Sok sikert kíván a Cvonline.hu csapata!

2016. júl. 6.

Mi a hobbija? – Ezért teszik fel ezt a kérdést az állásinterjún


Látszólag könnyű kérdés, nincs rá jó vagy rossz válasz, mégis előfordulhat, hogy ezen fogsz elbukni.
Sok minden kiderül az ember személyiségéről, ha elárulja, mi a hobbija, és el is meséli, miért pont az. A HR-es azért teszi fel ezt a kérdést, hogy érzékletesebben kirajzolódjon előtte a jelölt alkata, aminek alapján eldöntheti, megfelel-e a meghirdetett pozícióra és könnyen beilleszkedik-e a vállalati kultúrába. Ebben az esetben nincs jó vagy rossz válasz, de van néhány szempont, amelyet érdemes figyelembe venni, hogy jól vedd ezt az akadályt.
Mire kíváncsi az interjúztató?
Jó csapatjátékos vagy-e
Szinte minden munkakör megkövetel valamilyen szintű csapatmunkát, ezért jó pont jár azért, ha a szabadidődben olyasmivel foglalkozol, ahol másokkal kell együttműködnöd élénk kommunikáció közepette. A kosarazás vagy az önkénteskedés például ilyen.
Vannak-e vezetői készségeid
Az állásinterjún arra is figyelnek, hogy a jelölt fejlődőképes-e, felépíthető-e vezetővé, amennyiben a cégnél képzeli el a jövőjét. Tehát ha mondjuk futóklubot alapítottál, amikor elhatároztad, hogy lefogysz, látnak majd benned fantáziát.
Folyamatosan fejleszted-e a készségeidet
A kreatív hobbi, mint a festegetés vagy a blogolás arról tanúskodik, hogy jobb ember szeretnél lenni és közelebb akarsz kerülni önmagad és a világ megértéséhez. Az ilyen tevékenység azt is jelzi, hogy folyamatosan fejleszted a kommunikációs készségeidet és az önkifejezés új útjait keresed. 

A kreatív hobbi kitartásról tanúskodik.





Összetett személyiség vagy-e 
Akinek széles az érdeklődési köre, annak jobb a problémamegoldó képessége és ügyesebben bánik az emberekkel, hatékonyan kezelve a kimondottan nehéz eseteket is. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy ne említs túl sok hobbit, mert ez arra utal, hogy határozatlan és felületes vagy, mert egyik tevékenységre sem tudsz annyi időt szánni, hogy igazán elmélyedhess benne.
Vannak-e kitűzött céljaid, amelyeket meg is valósítasz
Minden munkakörben célokat kell kitűzni és meg is kell valósítani őket, ezért ha valaki a szabadidejében is ilyen következetes ember, az jó jel a HR-es számára. Legyen szó nyelvtanulásról vagy maratoni futásról, a hobbid arról tanúskodhat, hogy kiválasztottál egy területet, ahol eredményeket akarsz elérni, és addig nem nyugszol, míg át nem szakítottad a célszalagot.



























Tudsz-e lelkesedni

Aki lelkesen űzi a hobbiját, mert örömét leli benne, az valószínűleg a munkáját sem csupán azért végzi, mert valamiből meg kell élni. 

Nem vagy-e túl lelkes

Azért arra is vigyázni kell, nehogy úgy nézzen ki a dolog, hogy igazából a hobbidért élsz, és munkanapokon csak úgy bejársz dolgozgatni, mert muszáj. Például ha könyvelőnek jelentkezel, és a kérdésre válaszolva azt ecseteled, mennyire rajongsz a divatért, a szabadidődben csak ezzel foglalkozol, olyan benyomás alakulhat ki rólad, hogy inkább abban a szakmában kellene elhelyezkedned.   

Tudsz-e majd a munkádra koncentrálni

A cég számára fontos, hogy a náluk végzett munka legyen a prioritásod, ezért felhúzott szemöldökökkel találkozhatsz, ha elárulod, hogy van egy kis webshopod, ahol biokozmetikumokat árulsz, mert a zöld eszme elkötelezett híve vagy. Ilyenkor felébred a gyanú, hogy igazából csak stabil jövedelemre vágsz, hogy a bizniszedet működtetni tudd, illetve szakmai tapasztalatokat akarsz gyűjteni, mert hamarosan teljesen a vállalkozásodnak akarod szentelni magad.
Tényleg érdekel-e valami a munkádon kívül
Rossz válasz, ha azt mondod, hogy nincs hobbid, mert a munkád az életed. Ez azt jelenti, hogy munkalkoholista vagy, tehát valami nem stimmel veled, és nem érdemes a cégnek beléd fektetni, mert előbb-utóbb úgyis kiégsz vagy megbetegszel. Az sem jó, ha a közösségi médiát említed, ahol iksz ezer követőd van, mert mindig posztolod, mit reggeliztél. A Facebook, a Twitter vagy az Instagram nem hobbi, hanem olyan médium, ami elvonja a figyelmedet az életről, és kattintgató zombit csinál belőled. Legyen valamilyen normális szabadidős tevékenységed, amitől fejlődni tudsz, és jól hangzik, amikor mesélsz róla az állásinterjún. Ha még nincs, gyorsan keress magadnak.

A Business Insider cikke nyomán.

2016. jan. 23.

Mesélne magáról? – Így válaszolj erre a kérdésre!

Meselne-magarol_150x150Az állásinterjúk kezdetén gyakran teszik fel ezt az egyszerű és ártalmatlan kérdést. Ily módon az interjúztató megtöri a jeget, betekintést kaphat a személyiségedbe és eldöntheti, hogy mennyire vagy alkalmas a cég számára.
Vigyáznod kell, hogy mennyi és hogy milyen információt adsz ki magadról, és azt is tudnod kell, hogy miről ne beszélj. Lássuk, hogyan felelj.
Kezd azzal, hogy felsorolsz néhány olyan hobbit, ami nem kötődik közvetlenül az adott álláshoz. A hobbi bármi lehet a sakktól a karate-ig, de az a lényeg, hogy legyél szenvedélyes, amikor beszélsz róla és hangsúlyozz egy értéket, ami fontos neked.
Például a rendszeres futás és a yoga azt mutatja, hogy energikus vagy és fontos neked az egészséged megőrzése. Ha szeretsz keresztrejtvényeket megfejteni, az bizonyítja, hogy érdekelnek a szellemi kihívások. Ha rendszeresen jársz elegáns éttermekbe és teniszezel, akkor esetleg rád lehet bízni a külföldi ügyfelek szórakoztatását.

Átvezetés a szakmai vonalra

Miután bemutattál néhány személyes aspektust, ideje áttérned a szakmai vonalra. Kezdj el a szakmai készségeidről beszélni, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az adott álláshoz. Például használd a következő mondatokat: „A hobbijaim mellet nagyon fontosak számomra a szakmai életem. Engedje meg, hogy beszéljek néhány olyan készségemről, amelyekkel hozzájárulhatok a sikerükhöz.”
blog_reklam
Vigyázz arra, hogy ne említs meg túl sok készséget, „ne bombázd” le az interjúztatót túl sok információval. Válassz ki 3-4 kulcsfontosságút, és ezekről beszélj röviden. Elmondhatod, hogy nagyon szeretsz prezentációkat tartani, és ez nagyban hozzájárult az előző munkahelyeden az új ügyfelek megszerzéséhez.
Aztán később részletekbe menően és számokkal igazolva elmondod, hogy pontosan mit értél el a prezentációiddal.

Amiről soha ne beszélj

Kerüld az olyan témákat, mint a vallás és a politika! Szintén nagyon sokan belesétálnak abba a csapdába, hogy elkezdenek a családjukról mesélni. („Imádok a fiammal focizni, képzelje elsőre felvették a főiskolára.”) Ne feledd, az interjúztatót ez nem érdekli. Azért vagytok itt, hogy kiderüljön, alkalmas vagy-e a munkára vagy sem.

Minta válaszok

Olyan ember vagyok, aki tudja, hogyan kell egy nehéz feladatot precízen kivitelezni. Nagy figyelmet fordítok a részletekre és a határidők betartására.
Kreatív típus vagyok, aki szeret alternatív megoldási javaslatokat kidolgozni egy problémára. Munkám során eddig számtalanszor dolgoztam ki és ültettem át a gyakorlatba innovatív módszereket.
Kálmán Tamás
Állásinterjú Tréner

2015. júl. 31.

Így készülj fel a telefonos állásinterjúra


Igy-keszulj-fel-telefonos_150x150Az angol nyelvű állásinterjú egyik gyakori kiegészítője a telefonos interjú, ahol a pályázónak a hallás utáni szövegértési képességére kell hagyatkoznia. A telefonos interjú egyszerűnek tűnik, ugye?
Nem kell kiöltözni, elutazni a cég központjába, ehelyett elég otthon, a kedvenc székedből válaszolgatni a kérdésekre. Azonban, ha nem készülsz fel rendesen, a telefonos interjút sokkal könnyebben és gyorsabban elszúrhatod!
A háttérzaj, a cég hiányos ismerete, a kérdésekre adott rossz válaszok drasztikusan csökkenthetik az esélyeidet.
Fontos, hogy te határozd meg a hívás időpontját. Olyan időpontot javasolj, amikor lehetőleg egyedül vagy otthon és kizárólag az interjúra tudsz koncentrálni.
A feladatod most is ugyanaz: meg kell győznöd a vonal másik végén ülő szakembert, hogy alaposan felkészültél, és hogy te vagy a legalkalmasabb jelölt.
Nos, így készülj fel:

 1. Zárd ki a zavaró tényezőket

A telefonos interjúra egy csendes, nyugodt helyen kerüljön sor, ahol semmi és senki nem zavar és nem vonja el a figyelmedet. A szobában legyél egyedül ilyenkor, a többi családtag, a kutya, meg a macska legyen kizárva.

2. Legyen a közeledben egy pohár víz

Nincs rosszabb, mint amikor a legfontosabb kérdésre adott válaszod előtt elkezd kaparni a torkod, vagy elkezdesz köhögni. Ezt elkerülendő, legyen a közelben kikészítve egy pohár víz, hogy inni tudj néhány kortyot, ha szükséges.

3. Legyen kéznél az életrajzod

Az interjú alatt legyen előtted kikészítve az összes olyan dokumentum, amit korábban elküldtél a cégnek (életrajz, motivációs levél, nyelvvizsgák, stb.). Ha belekérdeznek valamibe, ne kelljen például egy időponton gondolkodnod.

4. Legyen kéznél toll és papír

Elképzelhető, hogy valamit le kell írnod a beszélgetés során. A telefonos interjú egy felfokozott vizsgahelyzet, könnyű utána elfelejteni, hogy miben állapodtatok meg, ezért készíts magadnak jegyzeteket.
blog_reklam

5. Ne szólítsd a keresztnevén az interjúztatót

Az interjúztatót lehetőleg a pozíciója szerint szólítsd (osztályvezető asszony). Ha csak nem engedi meg az interjú elején, ne szólítsd a keresztnevén.

6. Figyelj, gondolkodj és beszélj lassan

A telefonos interjú alatt nehezebb odafigyelni, mint a személyesnél, különösen, ha angol nyelven kérdeznek. Ezért légy biztos abban, hogy tisztán és világosan érted a kérdést. Ha nem, akkor kérdezz vissza! Amikor válaszolsz, beszélj lassan, tagoltan és érthetően. Teljesen rendben van, ha vársz néhány másodpercet, hogy átgondolod a válaszodat.

7. Ne felejts el a végén kérdezni

A jelöltek többsége a telefonos interjú végén örül, hogy túl van az egészen. De ne felejtsd el, hogy – akárcsak a személyes interjúnál – te is tehetsz fel kérdéseket a vállalatról. Írj fel magadnak kérdéseket és használd ki ezt a lehetőséget arra, hogy többet megtudj a pozícióról.
Kálmán Tamás
Állásinterjú Tréner


  • Megjelent: 2015/07/27
  •  
  • Publikálta: 
  • 2015. jún. 17.

    5 bizarr kérdés, amelyeket a munkáltatók feltettek már egy állásinterjú során

    Ha jártál már állásinterjún biztosan rendelkezel néhány érdekes élménnyel. Bármennyire is igyekszünk felkészülni, mégis belefuthatunk egy-egy igazán bizarr interjúkérdésbe.
    Nagy cégeknél és induló vállalkozásoknál is egyaránt előfordulhat, hogy furcsa kérdéseket kapunk az interjúztatótól. Íme pár meghökkentő kérdés, mely az Amerikai Egyesült Államokba hangzott el:

    Milyen szuperhőshöz hasonló képességet szeretnél magadnak?

    A kérdésre adott válasz által közvetett módon fény derül az erősségeidre és gyengeségeidre.

    Ha egy szigeten ragadnál, mi az a 2 dolog, amit szeretnél, ha nálad lenne?

    Az adott válasz betekintést nyújt a képességeidbe, megmutatja, hogyan tudod átvészelni a nehéz szituációkat korlátozott körülmények között.

    Ha nem kellene dolgoznod, mivel töltenéd a napjaidat?

    Ezt a kérdést feltéve az interjúztató megismeri a számodra fontos értékeket és az érdeklődési köröd. Ez segít felmérni, mennyire tudnál beilleszkedni a vállalati kultúrába.

    Hiszel abban, hogy más bolygókon is van élet?

    Ha hangsúlyozod, hogy szerinted az életben minden lehetséges és nyitott személyiség vagy, akkor valószínűleg számíthatsz erre, és ehhez hasonló kérdésekre.

    Ha ceruza méretű lennél és egy turmixgép csapdájába esnél, hogy menekülnél ki onnan?

    Amikor a felvételiztető felteszi ezt a kérdést, arra kíváncsi mennyire vagy kreatív. A problémákra hogyan reagálsz, miként cselekedsz nyomás alatt.
    Szakértők szerint az álláskeresés gyakran felér egy főállású foglalkozással, melyet a fenti kérdések is alátámasztanak. Ha sikeresen felkészültél a lehetséges kérdésekből, érdemes átnézni az önéletrajzodat is, mert ne feledd ez az első lépés az új munka megszerzése felé.



    forrás http://www.cvonline.hu/blog/2015/interju/5-bizarr-kerdes-amelyeket-a-munkaltatok-feltettek-mar-egy-allasinterju-soran/6043

    Összefogással megmenthetjük a kis Ágoston életét

      Tóth-Helli Ágoston csak 10 hónapos, de csaknem 8 hónapja küzd a leukémia egy igen ritka fajtája ellen. Hiába harcol hősiesen, egyedül nem ...

    Címkék