mi a fontos

Majdnem 10 év telt el  a legutóbbi nagy világválság óta,  érdekes társadalmi változások mentek végbe azóta: a mostani 30–35 éves ( y) generáció egészen másképp tekint az anyagi világra és javakra, mint a válság előttiek.

Ennek a változásnak nagy  köze van a nagy informatikai bummhoz is, a gépek fejlődéséhez, az új szakmák létrejöttéhez és a világban végbemenő szemléletváltozáshoz, az Egyesült Államokban másképp gondolkoznak a fiatalok, mint mondjuk 15–20 évvel a szüleik.

Már rég nem lakásban, kocsiban, nyaralóban mérik a sikert, önmegvalósításban, szabadságban és utazásban,  ez a tendencia lassan begyűrűzik hozzánk  is:
-minek saját lakás, amikor bérelhetünk akárhol a világon?
-Minek egy stabil nyaraló, amikor eszünk ágában sincs kétszer ugyanoda menni?
-Minek autó, amikor van biciklii, roller, taxi is a városban, sokkal gyorsabb?

Lehet, hogy ez innen nézve még nagyon misztikusnak, távolinak és ördögtől valónak tűnik, pedig szinte biztos, hogy ez a jövő, és gyerekeink, unokáink már egészen másképp fognak tekinteni a tulajdonra, s nem biztos, hogy vágynak majd értékesebb dologra, mint mondjuk egy telefon vagy egy számítógép. A javak már nem kézzelfoghatóak, azonban az élmények egyre inkább azok lesznek, mivel már nem privát albumokba gyűjtjük a nyaralás emlékeit, hanem közzétesszük őket, megosztjuk a nagyvilággal.

A digitális nomádok azok, akik járják a világot, de mindeközben dolgoznak, hiszen nincs szükségük másra, mint egy jó gépre és stabil internetkapcsolatra, s ez ma már a világ számos helyén elérhető. Kreatív szakemberek, szabadúszók, tanácsadók, egyéni vállalkozók, akik amúgy otthon dolgoznának, nyakukba veszik a világot és akár minden hónapban a világ másik szegletéről dolgoznak.
Mert megtehetik.

Magyarország, illetve a kelet-közép-európai régió

Magyarországon is érzékelhetően változik a helyzet,  már nem egy életre választunk szakmát vagy munkahelyet, hajlandóak vagyunk váltani és továbbképezni magunkat, ha úgy hozza az élet, sőt, sokan vágyunk is rá.
Szüleink még képesek voltak egy életre eladósodni, hogy nagy házakat építsenek, remélve, hogy majd az egyik gyerek családostul felköltözik az emeletre, ám csalódniuk kellett, mivel a legtöbben ezt visszautasítottuk, inkább a saját lábunkra álltunk, beköltöztünk a városba, vagy külföldre mentünk.

Ma Magyarországon, a fővárosban nagyjából havonta annyiba kerül egy albérlet, mint egy saját lakás törlesztője, sokan mégsem vágnak bele egy olyan hitelbe, ami 25 évre röghöz, bankhoz és az országhoz kötné őket, hiszen szeretnének még külföldön élni, kipróbálni új helyeket, ízeket, élményeket. Sőt, valójában kastély sem kell, elég egy kisebb lakás, vagy egy kicsike ház is végeredményben, hiszen sokkal környezettudatosabb, olcsóbb a fenntartása, mint 250 négyzetméter üres tér kifűtése. (Nem egy óriási családi ház felső szintjét falazták le az ott lakók, hiszen a gyerek mégsem költözött fel családostul, fűteni viszont anyagi csőd.)
A szüleink még nem tudtak annyit utazni, mint mi, Amerikában persze egészen más okok miatt, mint a vasfüggönyön innen, de tény, hogy ma már fillérekért lehet repülőjegyet venni, szállást találni hostelekben, couchsurfingen, privát szobákban, lakásokban. Miért ne utaznánk? A minap hangzott el a az alábbi mondat: „Lehet, hogy mégiscsak hazaköltözöm a szüleimhez, kiszámoltam, hogy egy hónap albérlet árából egy hétig szörfözhetnék a Kanári-szigeteken” – és ez a mondat tökéletesen összefoglalja a fiatalok gondolkodásmódját: miért szórnánk el a pénzünket felesleges tárgyakra, autóra, lakásra, nyaralóra, amikor ezt a pénzt akár el is utazhatnánk, élményeket szerezhetnénk, mely manapság sokkal értékesebb.