2016 vége némi csökkenést hozott a betöltetlen állások számában, ám még így is csúcsközelben maradt a szám.
2016
utolsó negyedévében 55 526 állás volt betöltetlen a Központi
Statisztikai Hivatal adatai szerint, ami bár 2500-zal kevesebb a
harmadik negyedévinél, a 2015 végi állapotnál majdnem 11 ezerrel több.
Ráadásul ez a szám könnyen módosulhat is még, hiszen a KSH a
közszférában lévő betöltetlen állásokat 2015 év végi szinten "becsülte"
végig a tavalyi év folyamán, vagyis 14 510 üres állás lehetett a
közszférában. Ágazatok szerint nézve a legtöbb üres állás változatlanul a feldolgozóiparban található, 15 348, bár számuk mérséklődött a harmadik negyedévhez képest. A dobogó második fokára a humán-egészségügy ágazat került 6828 állással, a harmadik legtöbb pedig az adminisztratív, szolgáltatástámogató tevékenységhez kötődik, 6135.
A munkaerőpiac problémáira jól rávilágít, ha a betöltetlen állások számát összevetjük a munkanélküliekével. 2015 első negyedévétől kezdődően látványosan ellenkező irányba mozdult el a két görbe, vagyis a munkanélküliek 200 ezres létszámából már egyszerűen nem lehet feltölteni az üres állásokat. Vagyis egyre inkább súlyosbodnak a strukturális problémák, a hazai munkaerőhiány. A kereslet és a kínálat így egyre kevésbé van átfedésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése